A mezőgazdaságnak jól mehet az idén. De csak a felének. A növénytermesztésnek. Az állattenyésztők számára 2004 sem ígérkezik jó időszaknak az Ecostat Gazdaságelemző és Informatikai Intézet szerint. A konjunktúra cég aktuális, második negyedévi elemzése egyébiránt is sok tekintetben a kedvezőbb tendenciák példatárának bizonyul, Belyó Pál június 24-én arról adhatott számot, hogy a kormányzat, illetve a többi szakmai cég államháztartási hiányra vonatkozó idei előrejelzésével szinte teljesen megegyezik a 4,8 százalékos deficit jóslata. Csupán a Magyar Nemzeti Bank vélelmezi hogy ennél kedvezőtlenebb lesz a GDP százalékában kifejezett hiány, de – az Ecostat szerint – most sem kalkulál jól a jegybank.
A növekedés adatát a korábbi előrejelzéshez képest fölfelé módosította az Ecostat, s így 3,8 százalékot valószínűsítenek. Igaz, az inflációnál is fölfelé változtattak az eredeti kalkulációjukhoz képest. Az első négy hónapban a fogyasztói árak 6,8 százalékkal emelkedtek, az előző évi 4,7 százalékos inflációval szemben. Az árnövekedést nagyrészt az adókulcsok változásának lehet betudni. Végeredményben 2004-ben 6,7 százalékos áremelkedést valószínűsít az Ecostat, s a fő kockázatot az olaj világpiaci ára jelenti. A jövő esztendőre is adtak előrejelzést, mégpedig 5 százalék alatti fogyasztói árindexben gondolkodnak.
A gazdaságelemző cég hangsúllyal emlékezik meg az első negyedévi beruházás-élénkülésről, melynek volumene 18,9 százalékkal haladta meg a bázisidőszak szintjét. Folytatódik a feldolgozóipari gépberuházások kedvező trendje. Végeredményben a beruházások gyorsuló ütemű növekedésével számolnak az év egészében, s a megjelölt mérték akár 9-10 százalék is lehet. Ugyancsak dinamikus növekedésre van esély az exportra szakosodott iparágakban, a híradástechnikai és műszergyártásban, a járműgyártásban. Az ipar egészére idén 8-9 százalékos bruttó termelés-növekedést tart lehetségesnek az Ecostat. Az építőipar pozíciói lassan, de biztosan javulnak, s a folytatáshoz az adhat újabb lendületet, hogy gyarapszanak az infrastruktúrális beruházások, környezetvédelmi fejlesztések, különös tekintettel az unió finanszírozásának bekapcsolódására. Az agrárgazdaság a múlt évinél 10-12 százalékkal termelhet többet, a feldolgozott termékek kivitelének kilátásai javulnak, s egyáltalán nem lehetetlen, hogy 300 milliárd forint aktívum keletkezik a mezőgazdaság külkereskedelmében.
Az Ecostat azt vélelmezi, hogy az export dinamikus növekedésének köszönhetően megállhat az áruforgalmi egyenleg romlása. Belyó Pál Ecostat-igazgató a folyó fizetési mérleg pillanatnyi helyzetét pedig nem tartja aggasztónak. A kivitel 14 százalékos, a behozatal 13 százalékos volumen növekedését kalkulálják 2004 időszakára, az áruforgalom hiánya várhatóan 4,5 milliárd euró lesz. Az pedig szinte természetes, hogy a szolgáltatásexport növekedési üteme bizonyul igazán kedvezőnek. (Megjegyzendő, hogy a tőkevonzás új területének is a szolgáltató szektort célszerű tekinteni, s nem csupán azért, mert a hagyományos, zöld mezős beruházások iránt nincs már komolyabb igény.)
Az idei, első negyedévi bruttó átlagkeresetek 9,1 százalékkal, a nettó keresetek 7,8 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi szintet, 6,8 százalékos átlagos inflációval számolva a reálkeresetek 1,1 százalékkal növekedtek. Az Ecostat azt is természetesnek tartja, hogy a keresetek, valamint a lakosság életkörülményei szempontjából a kormány takarékossági csomagja lesz a meghatározó, a fizetőképes kereslet növekedése veszít lendületéből. Éves szinten a bruttó átlagkeresetek 7,5-8 százalékos, a nettó átlagkeresetek 7 százalékos növekedésével számol a gazdaságelemző intézet, következésképp a reálkeresetek alig 1 százalékkal emelkednek.
A reálkeresetek emelkedése alig haladja meg az 1 százalékot
A szolgáltatásexport növekedési üteme bizonyul igazán kedvezőnek az idén, s az elkövetkezendőkben is, ha a tőkevonzás új célterületének a szolgáltató szektort tekintjük – állapította meg az Ecostat. A gazdaságelemző intézet tarthatónak véli a 4,8 százalékos államháztartási hiányt, az infláció fő kockázati elemeként pedig a világpiaci olajár alakulását tekinti.
Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?
Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia
2025. november 4., Budapest
Véleményvezér

Trump akkorát odavert Putyinnak, amit még Biden sem tett meg, feloldotta Ukrajna rakétahasználatának korlátozását
Eszkalálódik az ukrajnai háború.

Burgonya kilója 30 forintért
A politikusok kedvence lesz a krumpli, rég lehetett ilyen olcsón osztogatni.

Hatalmas szerencsétlenséghez vezetett Ukrajna hintapolitikája, amikor egyszerre akart megfelelni Oroszországnak és a Nyugatnak
Nem olcsó az orosz olaj, politikai ára van.

Hadházy Ákos kormányzati plakátokra ragasztja véleményét
A plakáthelyekre fókuszálódott a választási kampány.

Gulyás Gergely ismét egy otromba butaságot mondott
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter sokszor hadilábon áll a valósággal.