A PM szerint a verseny mérsékelheti a jövő évi drágulást

A jövő évi adóemeléseknek egyszeri hatása az infláció egy százalékos növekedésével jár együtt – közölték a Pénzügyminisztériumban, ahol a költségvetés bevételi oldalán az idén 100 milliárd forint fölötti adótöbblettel számolnak.

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Az egyszeri nyugdíjkiegészítés, valamint a gyógyszertámogatás számottevő mértékben növeli az államháztartás idei kiadásait, az utóbbinál a túllépés meghaladja a 25 milliárd forintot. Emellett a nyári kamatemelések is érdemleges mértékben járulnak hozzá a deficit alakulásához. Az államháztartás hiánya – e hónapra vonatkozó adat szerint – 65 milliárd forintot tesz ki úgy, hogy a társadalombiztosítás adatival ehelyütt nem számolnak. Az év végén vélhetően 4,8 százalékos lesz a deficit.

László Csaba pénzügyminiszter október 15-i tájékoztatóján elhangzott, hogy a PM szerint a jövő évi adóemelések egyszeri hatásaként az infláció egy százalékkal növekszik majd. A fiskális tárca megbízott közigazgatási államtitkára, Kovács Álmos pedig azzal érvelt, hogy a jegybankban mechanikusan számolnak az áfa-emelés inflációra gyakorolt hatása tekintetében, azaz szerintük egy az egyben jelenik meg a pénzromlás adatában az adók emelkedése. Holott a versenynek, a kereslet csökkenésének is hatása lehet, magyarán nem hárítják át teljes egészében a drágulást a végső felhasználókra, illetve maguk a vásárlók is alkalmasint visszafogják beszerzéseiket. A miniszter ezt azzal egészítette ki, hogy a PM nem rendelkezik olyan információval, amilyen okot adna az inflációs előrejelzés korrigálására, az 5,5-6 százalék megváltoztatására. A második félév eddigi tapasztalatai alapján az inflációs várakozások kedvezőtlenebb alakulásáról sem lehet beszélni.

A költségvetés kapcsán László Csaba azt vetítette előre, hogy a bevételi oldalon 100 milliárd forint fölötti adótöbblettel lehet számolni, nota bene: 20 milliárd forintnyi az szja-kiesés. A miniszter kommentárja szerint nem számolta el magát a tárca, a gazdasági folyamatok eredményezik a nagyobb adóbevételt. Több áfa, fogyasztási adó és jövedelemadó jelenik meg a büdzsé számláján, s az egyszerűsített vállalkozási adó is 17 milliárd forinttal hoz többet a konyhára.

A miniszter lassú, de valós fordulatként értékeli a kormányzat gazdaságpolitikájának eddigi eredményét. A folyó fizetési mérleg hiánya – egy ma sem kedvező mutató – azonban akkor alakulhat kedvezőbben, ha a lakossági fogyasztás helyét „átveszi” az export és a beruházások bővülése. László Csaba védelmébe vette az idei, a tervezettnél alacsonyabb, 3-3,5 százalékos növekedést, mint mondta, a tavalyi tervezési időszakban a külgazdasági feltételek gyorsabb javulásával számoltak, tévesen. A második félévben már némi javulás tapasztalható a működőtőke beáramlását illetően, most már 611 millió eurónál tart az ország, december végére pedig reális lehet az egymilliárd euró. A fiskális tárca vezetője a foglakoztatási helyzet némi javulását, továbbá a devizapiaci viszonyok rendeződését is kedvező jelnek tekinti, ez utóbbi kapcsán megjegyezte: a zloty minapi jelentős gyengülésére már nem reagált a forint, holott korábban nem ez volt a jellemző. A 2005-ös inflációs cél meghatározásáról – tért vissza a pénzromlás kérdéskörére László Csaba – egy minapi tárgyaláson a jegybank elnökével közösen tárgyaltak, s a tárca késznek mutatkozik a december/decemberi számítási metodikával dolgozni. A PM-ben egyébként változatlanul a 250-260 forintos árfolyamot tekintik kívánatosnak az elkövetkezendő időszakra is.

Véleményvezér

Hadházy Ákos kormányzati plakátokra ragasztja véleményét

Hadházy Ákos kormányzati plakátokra ragasztja véleményét 

A plakáthelyekre fókuszálódott a választási kampány.
Gulyás Gergely ismét egy otromba butaságot mondott

Gulyás Gergely ismét egy otromba butaságot mondott 

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter sokszor hadilábon áll a valósággal.
Ingyen lehet utazni a Békemenetre

Ingyen lehet utazni a Békemenetre 

Vajon ki fizeti a Békemenetet?
Magyar fiatal halt meg az ukrajnai háborúban

Magyar fiatal halt meg az ukrajnai háborúban 

A „Nemo” hívójelű fiatal magyar önkéntes volt.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo