A vártnál rosszabb eredményt hozott össze a Netflix

A vártnál kisebb nyereséget termelt, ráadásul a vártnál kevesebb új előfizetőt szerzett a Netflix, a világ legnagyobb streamingszolgáltatója a harmadik negyedévben.

A Magyarországon is jelen lévő amerikai internetes tartalomszolgáltató a New York-i tőzsde keddi zárása után közzétett gyorsjelentésében közölte, hogy június-szeptemberben 2,2 millióval gyarapodott előfizetőinek tábora. Ez az utóbbi négy év leggyengébb adata, jóval kevesebb az elemzők által várt 3,4 milliónál, de még a Netflix önnön, 2,5 milliós előrejelzésénél is rosszabb.

A vállalat bevételei éves összevetésben 22,6 százalékkal, 6 milliárd 436 millió dollárra emelkedtek, nyeresége pedig 18,8 százalékkal, 790 millió dollárra nőtt. Az egy részvényre jutó nyereség hígított értéke 1,74 dollárra kúszott fel, szemben az egy évvel korábbi 1,47 dollárral. Elemzők 6,38 milliárd dolláros bevételre és részvényenként 2,13 dolláros nyereségre számítottak a harmadik negyedévről.

Kép: SXC

A Netflix eredményeit rontotta, hogy fokozódik a verseny a streamingszolgáltatásban, illetve a koronavírus-járvány enyhülését követően a televíziók adásaiban ismét megjelentek az élő sportközvetítések.

A Netflix egyike volt azoknak a vállalatoknak, amelyeknek előnyt jelentett az új koronavírus-járvány. Január-szeptemberben 28,1 millió új előfizetőt szerzett a Netflix, 300 ezerrel többet mint 2019 első kilenc hónapjában. Az első félévben kiugró mértékben nőtt az előfizetők száma, ami annak is köszönhető, hogy a karanténba kényszerült fogyasztók jóval több időt töltöttek a képernyők előtt, filmek és sorozatok nézésével ütötték el az időt.

A Netflix előfizetőinek száma 195,15 millió volt szeptember végén. A vállalat arra számít, hogy a negyedik negyedévben 6 millióval tudja növelni előfizetőinek számát, a bevétele éves összehasonlításban 20,2 százalékkal több mint 6,57 milliárd dollárra, nyeresége pedig 615 millió dollárra, részvényenként 1,35 dollárra emelkedik.

A Netflix már a robusztus első negyedév után figyelmeztetett, hogy az év második fele valószínűleg gyengébb lesz, miután a járványt követően a hatóságok feloldják a mozgásszabadságot korlátozó szigorú intézkedéseket és újraindul az élet. A tavalyi második félévhez képest várhatóan kisebb lesz az új előfizetők száma, annál inkább is, mert a Netflix által kínált tartalom iránt érdeklődők közül nagyon sokan már ügyfelekké váltak.

Véleményvezér

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.
Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.
A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket

A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket 

A számok mögé is érdemes benézni.
Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában

Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában 

Nagyon népszerű Európa a turisták körében.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo