A többfunkciós kanapé

A nappali a lakásunk központi helyisége, és általában ennek a legnagyobb a területe is. Számtalan szempontot szoktunk figyelembe venni a berendezése során. A szoba adottságaihoz, az ízlésünkhöz, igényeinkhez és otthonunk stílusához igazítjuk a bútorokat, majd ezek függvényében választjuk ki a függönyöket, textileket és egyéb kiegészítőket.

Ám van egy tényező, amit rögtön az elején tisztáznunk kell. Ez nem más, mint az, hogy valójában milyen funkciót fog ellátni a helyiség. Lehet, hogy gyakran fogadunk vendégeket, vagy inkább tévénéző maratonokat rendezünk párunkkal minden hétvégén. Az is előfordulhat, hogy a nappali közepén szoktunk játszani gyermekünkkel.

Egyvalami közös mindegyik funkcióban, ami a kanapé, mert minden esetben szükségünk lesz rá. Ehhez nyújt kiváló segítséget széleskörű kanapé választékával a Kanapékirály.hu, ahol számtalan ülőalkalmatosságot találunk a nappalinkba.

Nappaliból hálószoba

A kanapé a társalgó szoba centruma, általában ez az első, amit észreveszünk az ajtón belépve. Ám azonkívül, hogy legyen tetszetős, még egy nagyon lényeges kritériumnak kell megfelelnie. Általában ülőhelyként funkcionál, de vannak olyan helyzetek, amikor az alváshoz is igénybe kell vennünk.

Előfordulhat, hogy vendégeink maradnak éjszakára, akiket a nappaliban tudunk elhelyezni, vagy az is, hogy eleve kicsi a lakásunk a lakók számához képest, és nincs lehetőségünk egy önálló nappali szoba kialakítására. Ilyenkor éjjelente hálószobaként működik a társalgónk.

Ezek miatt fontos, hogy a kanapé ne csak az üléshez nyújtson megfelelő kényelmet, hanem ágyazható legyen, és komfortos pihenést biztosítson. Olyanra van szükség, ami stabil tartást nyújt a testünknek az alvás során, hogy megvédje gerincünket, és segítse a tökéletes ellazulást.

Kanapé kizárólag üléshez

Ha a nappalink kizárólag nappaliként funkcionál, soha nem használjuk alvásra a kanapét, akkor tökéletes a fix kanapé is, mely nem ágyazható. A rugós kialakítás kitűnő ülőfelületet biztosít, de a szivacsos típusok is tökéletesen alkalmasak az üléshez. 

Ezek a kanapék 2 vagy 3 személy komfortos elhelyezkedését biztosítják. Amikor kanapét választunk, nyilvánvalóan figyelembe kell vennünk a szoba adottságait, s annak megfelelően tudunk alkalmazkodni a helyiség méreteihez. 

Egy nyaraló nappalijába, üzlet vagy ügyfélszolgálat váróhelyiségébe, esetleg kávézóba maximálisan megfelel az olcsóbb kanapé is, amely nem feltétlenül ágyazható. 

Milyen a jó kanapé?

A könnyen és gyorsan ággyá alakítható kanapé praktikus, nem tart sokáig az ágyazás. Az ágyneműtartóban tisztán tarthatjuk a párnát és a takarót, amikor nem használjuk. A maximális kényelem érdekében fontos, hogy az ülő- és a fekvőfelület is rugós legyen. Ezek a típusok alkalmasak a mindennapos alvásra is.

A méretválasztásnál igazodjunk a szoba adottságaihoz és a saját igényeinkhez egyaránt. A szövet minősége is nagyon fontos, főleg, ha nagyobb igénybevételnek van kitéve. A kanapé nagyon meghatározó eleme otthonunknak, válasszunk körültekintően!
 

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo