A Quaestor egykor teljhatalmú ura 13 évet kapott

A Fővárosi Törvényszék hétfői első fokú ítéletében 13 év fegyházbüntetésre ítélte a Quaestor-ügy elsőrendű vádlottját.

Tarsoly Csaba Istvánt többek között 7 rendbeli sikkasztás és 396 rendbeli csalás bűntette miatt ítélték el. Tíz évre a közügyektől, továbbá végleges hatállyal gazdasági társaságok vezető tisztségeinek betöltésétől is eltiltották, emellett elrendelték az őrizetbe vételét legfeljebb 72 órára.

77 milliárd forint tűnt el kezeik között
77 milliárd forint tűnt el kezeik között
Fotó: Depositphotos
A többi 10 vádlott közül a másodrendű vádlottat, Tarsoly Csaba István feleségét és a negyedrendű vádlottat felmentették. A legsúlyosabb büntetést, 16 év fegyházbüntetést a harmadrendű vádlott kapta, akit szintén eltiltottak 10 évre a közügyektől és végleges hatállyal gazdasági társaság vezetésétől, valamint elrendelték az őrizetbe vételét 72 órára.

A büntetőeljárás során eddig felmerült összesen majdnem 247,5 millió forint bűnügyi költséget a bűnösnek kimondott vádlottak különböző mértékben kötelesek az állam javára megfizetni.

Indoklásában a bíró a rendkívül szerteágazó ügy nyomozását világszínvonalúnak nevezte, hozzátéve, hogy a vádlottak viszont igyekeztek tervszerűen minden szakértőt kizáratni a vizsgálatokból.

Ezzel az lehetett a céljuk, hogy akadályozzák az eljárás lezárását, az ítélet megszületését, közben pedig az ügyészséget azzal vádolták, hogy koncepciós eljárást folytat ellenük. Olykor egészen alaptalan és abszurd indokokra hivatkoztak, de a büntetéseket "sziklaszilárd bizonyítékok" támasztják alá - fogalmazott a bíró az ítélethirdetést követően.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo