A parlament elfogadta a 2015-ös költségvetést

Az Országgyűlés hétfőn 131 igen szavazattal, 62 nem ellenében elfogadta a 2015-ös költségvetést. A tervezetet sok bírálat érte, mivel több ponton is bizonytalan a jövő évi bevételeket illetően.

Kép: Pixabay

Az államháztartás központi alrendszerének jövő évi bevételi főösszegét 16 312 milliárd 873,0 millió forintban, a kiadási főösszegét 17 190 milliárd 277,1 millió forintban, hiányát pedig 877 milliárd 404,1 millió forintban állapította meg a parlament.

A költségvetési bizottság december elején módosító csomagot adott be a parlamentnek, e szerint a jövő évi költségvetés bevételi főösszegét 67,7 milliárd, a kiadási főösszeget 67,9 milliárd forinttal kisebbre tervezték, a hiány pedig mintegy 198 millió forinttal lett kisebb. Az Országgyűlés végül ezekkel a módosításokkal fogadta el a főszámokat.

A gazdasági stabilitásról szóló törvény vonatkozó bekezdése alapján az államháztartás 2015. december 31-ére tervezett adóssága - 310,1 forint/euró, 255,2 forint/svájci frank és 230,1 forint/amerikai dollár árfolyam mellett - várhatóan 25 100,4 milliárd forint lesz.

A 2015. évi költségvetés jól tükrözi a kormány gazdaságpolitikáját, melynek meghatározó eleme az államháztartási hiány mindenáron való leszorítása a túlzottdeficit-eljárás újraindulásának elkerülése, s ezzel az EU-támogatásokhoz való hozzáférés érdekében. Az ennek elérése érdekében alkalmazott eszközrendszer egyúttal azt is jelzi, hogy e cél mindenekelőtt a hatalmi szempontokkal (például tulajdon-átrendezés) összefüggésben értelmezhető - írta előrejelzésében a GKI Zrt.

Az adópolitika nemzetközileg egyedülálló módon a személyi jövedelemadózásban egykulcsos módszert alkalmaz, miközben a vállalati szférában nemcsak az ágazatok között tesz különbséget, de azon belül is mindinkább progresszív adókulcsokat használ (pl. napicikk-kereskedelem, dohány- vagy reklámpiac). Ez súlyosan piactorzító és tisztességtelen versenyt okoz. A kiadási oldalon hiányzik a nagy rendszerek szakmailag megalapozott átalakítása, a kiadáscsökkentés így megszorításként és nem átalakításként hat, súlyos károkat okozva például az oktatásban vagy az egészségügyben.

 

Csak a kormány ront a kilátásainkon
A befektetők körében Magyarországot illetően az óvatos optimizmus uralkodik, amit azonban leront a bizonytalan szabályozói környezet és az állam-kapitalista törekvések jelenléte. Európának van esélye a kilábalásra, tőlünk keletre mindent az orosz fenyegetés árnyékol be.

Véleményvezér

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo