hirdetés

A nyugdíjasok lehetnek a rezsiemelés legnagyobb vesztesei

A gáz és az elektromos áram árának emelkedésére azonnal megnőtt a kínálat a régebbi építésű, nagy alapterületű és belmagasságú házak hirdetései között, miközben az újlakások iránti kereslet érezhetően emelkedett. Sziszák György, a Sziszák és Társa Építőipari Kft. ügyvezetője szerint a kialakult helyzet nyertesei a panellakások tulajdonosai, a vesztesek pedig az egyedül élő idősek lehetnek, akiknek el kell hagyniuk a nagy polgári lakásukat, vagy épp családi házukat, mert nem fogják tudni fizetni annak rezsiköltségeit. A szakember a használt lakások piacán átrendeződésre számít, a Kádár-kocka méretű házak pedig másodvirágzásukat élhetik a közeljövőben.
hirdetés

Alig egy hónapja jelentette be a kormány, hogy augusztustól változnak a rezsicsökkentés feltételei, és az átlagfogyasztás felett lakossági piaci árat kell majd fizetni. Ez a módosítás szinte rögtön érezhető hatást gyakorolt az ingatlanpiacra a keresleti és a kínálati oldalon egyaránt, mert mindenki éjt nappallá téve kezdett el azon gondolkozni, hogy csökkenthetné leginkább a rezsiköltségeit, mi lenne számára a legkifizetődőbb megoldás.

Korszerű ingatlanok után nézhetnek az emberek (Fotó: Depositphotos)

Sziszák György, a Sziszák és Társa Építőipari Kft. ügyvezetője arról beszélt, hirtelen sokan szabadulnának a régebbi építésű, nagy alapterületű házaiktól, és éppen miattuk ezzel egyidejűleg nőtt a 60 pluszos lakások iránti kereslet.

„Nehéz most hosszabb távon jóslatokba bocsátkozni, de abban biztos vagyok, hogy a megyeszékhelyeken a korszerű, újlakások piaca akár 10-15 százalékot is bővülhet az elkövetkező időszakban. Jelenleg az új iker- és családi házakra kisebb az érdeklődés, ami a magas kamatterheknek illetve a zöld hitelek hiányának tudható be” – mutatott rá.
Hozzátette, a használt lakások esetében lesz a leglátványosabb az átrendeződés. Mint fogalmazott, a panellakások még a mostani túlárazottságukhoz képest is drágábbak lesznek, akár még 20 százalékkal is nőhet az az összeg, amit a piac hajlandó lesz adni értük, persze csak akkor, ha fűtés költségük a jelenlegi szinten marad.

A Kádár-kockáké lehet a jövő?

Ezzel szemben a nagy családi és polgári öröklakásokhoz sokkal jobb áron lehet majd hozzájutni, mint a valódi értékük. Ennél a kategóriánál Nyíregyházán akár 350 ezer forintos négyzetméterárat is el tud képzelni az ingatlanszakértő.

„A trend miatt az idősebb korosztály, az egyedül élő hölgyek lehetnek majd a jelenlegi helyzet legnagyobb vesztesei, akiknek azért kell elhagyniuk nagy polgári lakásaikat, házaikat, mert nem fogják tudni kifizetni a nagymértékben megemelkedett gáz és villamos energia árát. A panellakások tulajdonosai pedig egyelőre nyertesnek érezhetik magukat, akár bérbe adják, akár saját maguk használják az ingatlanjukat” – értékelt Sziszák György.
A Sziszák és Társa Építőipari Kft. ügyvezetője szerint újra eljött az ideje a száz négyzetméteres Kádár-kockáknak, mert ezen méretű házak rezsije tartható - megfelelő odafigyeléssel - átlagfogyasztáson, gazdálkodható ki az átlagos magyar bérekből. Aki lakásban gondolkozik, annak egy távfűtéses panelt vagy egy korszerű újépítésűt javasolt. Utóbbi azért lehet jobb választás, mert energetikai szempontból korszerűbb, hatékonyabb és hosszabb távon szolgálhatja ki egy család igényeit.

Felhívta arra is a figyelmet, ma már napelem nélkül elképzelhetetlen egy iker vagy egy családi ház, de mindenkinek azt tanácsolja, a fogyasztást jó előre számolják ki és csak olyan teljesítményű rendszert építtessenek, ami várhatóan nullára csökkenti az elektromos áram felhasználását. Ennek továbbfejlesztett megoldása lehet a házhoz kialakított elektromos akkumulátor rendszer, mely eltárolja majd a megtermelt többletenergiát.

„A gázfűtés helyett át kell gondolni az elektromos fűtőfilmes megoldásokat, ekkor ugyan sokkal több napelemre lesz szükség, de még mindig olcsóbb lesz, mintha gázzal fűtenénk. Szóba jöhet régi gázkazánok kondenzációs vagy elektromos kazánra cserélése is” – közölte Sziszák György.
hirdetés

Véleményvezér

A forintárfolyam gyengesége a magyar benzinmizéria mögött

A forintárfolyam gyengesége a magyar benzinmizéria mögött

Lenne benzin, ha nem lenne ársapka. Viszont még ársapka sem kellene, ha nem zuhant volna hatalmasat a forint árfolyama.
Kövér László magánháborút folytat Hadházy Ákos ellen?

Kövér László magánháborút folytat Hadházy Ákos ellen?

Kövér László házelnökről az a benyomása a külső szemlélőnek, hogy legszívesebben be se engedné a parlamentbe az egyik ellenzéki képviselőt, hiába is választották meg teljesen törvényesen a szavazók.
Már jégpálya is van Felcsúton

Már jégpálya is van Felcsúton

Egyik napról a másikra kinőtt a földből.
Végre egy élelmiszer, aminek látványosan lejjebb ment az ára még nálunk is

Végre egy élelmiszer, aminek látványosan lejjebb ment az ára még nálunk is

Jó volt a termés világszerte, a túlkínálat miatt pedig legalább 50 százalékot esett az avokádó globális ára.
Már a kiflit is horroráron adják

Már a kiflit is horroráron adják

A Vakmajom blog követi az egyik budapesti pékségben árult termék árának alakulását, ahol már 350 forintot is elkérnek egy kovásos kifliért.
Nőttek a veszteségadatok az orosz-ukrán fronton

Nőttek a veszteségadatok az orosz-ukrán fronton

A hadseregek átcsoportosítását követően ismét felerősödtek a harci cselekmények Ukrajnában, ami növeli az áldozatok számát.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo