A nap híre: ingyen sör lesz

Országos, ingyenes program keretében sörkóstolókkal, főzdebemutatókkal és színes programokkal várják a magyar kisüzemi sörfőzdék május 21-én, szombaton a sörkultúra iránt érdeklődőket. A Nyitott Főzdék Napjához eddig 21 magyar sörfőzde csatlakozott.

A kisüzemi sörfőzésre, a sörstílusok változatosságára és a helyben készülő termékekre hívja fel a figyelmet a Nyitott Főzdék Napja, amelyet május 21-én, immár negyedik alkalommal rendeznek meg.

Reméljük lesz mit kóstolni (Fotó: depositphotos)

A csatlakozó főzdékben a kóstolás és sörvásárlás mellett lehetőség lesz az üzemek működésének, a sörkészítés folyamatának, illetve a sör alapanyagainak megismerésére. A résztvevők közül több sörfőzde is bemutat új söröket május 21-én, és lehetőség lesz egyéb, helyben készült termékek kóstolására is.

A Nyitott Főzdék Napját 2020 őszén szerveztük meg először, így próbálva segíteni a fő bevételi forrásaiktól, a koronavírus járvány első hulláma miatt eleső sörfőzdéket. A rendezvény sikerét bizonyítja, hogy immár negyedszer lesz lehetősége a sörszeretőknek bejárni kedvenc sörfőzdéiket, és akár a sörmesterekkel is megismerkedni – mondta Knap Gábor a Beerporn.hu főszerkesztője, a Nyitott Főzdék Napja főszervezője.

A programnak ezúttal is lesz hivatalos sörtípusa, amely 2022 tavaszán a witbier, vagy más néven a belga búzasör. Ez a többszáz éves sörfajta igen jellegzetes ízvilágú, amelyet elsősorban a speciális sörélesztőnek és a főzéskor fűszerként használt koriandernek és a szárított narancshéjnak köszönhet. A típust előszeretettel készítik a magyar kisüzemi sörfőzdék is, olykor egyéb fűszereket is felhasználva hozzá. A Nyitott Főzdék Napján a belga búzasörök megkülönböztető matricákat kapnak, így a látogatók könnyen azonosíthatják őket.

A Nyitott Főzdék Napja programjain a részvétel ingyenes, a fogyasztásért, illetve a kóstolókkal egybekötött főzdelátogatásért kell fizetni. A résztvevő sörfőzdék listája a itt érhető el.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo