A MÁV is figyelmezteti az utasokat a német sztrájk miatt

A péntekre beharangozott német vasutassztrájk miatt a német vasúti hálózaton a távolsági és regionális forgalomban jelentős fennakadásokra, hosszabb eljutási időkre lehet számítani.

A mintegy negyedmillió dolgozót képviselő német vasúti szakszervezet, az EVG szerdai közlése szerint, pénteken hajnali 3 órától délelőtt 11-ig figyelmeztető sztrájkot tartanak a Deutsche Bahn (DB) vasúttársaságnál és számos regionális vasúttársaságnál.

A Mávinform oldalán közölték: a Deutsche Bahn azt javasolja az utasainak, hogy amennyiben tehetik, halasszák el az utazásukat. Az utasoknak érdemes tájékozódniuk a DB és a MÁV tájékoztatási felületein, illetve ügyfélszolgálatainál. A nemzetközi jegyet online már megváltó utasok közvetlen értesítését már megkezdte a MÁV-Start.

Pénteken a Németország felé, valamint felől közlekedő Railjet xpress vonatok csak Salzburgig, illetve Salzburgtól közlekednek. A németországi szakaszon kimaradnak. Kivétel ez alól a Keleti pályaudvarról 7:40-kor induló és a Münchenből 13:29-kor induló railjet.

A Hungária EuroCity Budapesttől csak Prágáig közlekedik pénteken, míg a Hamburgból Budapestre induló Hungária EuroCity a németországi szakaszán kimarad, csak Prágától közlekedik.

A pénteken Stuttgartból Budapestre induló Kálmán Imre EuroNight csak Salzburgtól közlekedik. A vonat Stuttgart és Salzburg között nem jár.

Az április 18-ig megváltott, április 21-re Németországba vagy a visszaútra szóló menetjegyek díjmentesen visszaválhatók vagy április 23-ig a jegyen feltüntetett viszonylatban felhasználhatók.

Új jegy vásárlása esetén a vasútvállalat csak a még elérhető ajánlatokat tudja biztosítani. Amennyiben csak drágább jegy kiadása lehetséges az utas részére, akkor a két jegy ára közötti különbözetre méltányossági kérelmet lehet benyújtani az ügyfélszolgálathoz.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo