A magyar nyugdíjrendszer bonyolultsága még a mesterséges intelligenciát is falhoz állítja

Miért nem kaphatnak a magyar munkavállalók naprakész információkat arról, hogyan állnak nyugdíj-megtakarításaik? A jelenlegi gyakorlat szerint mindössze egyszer, 3 évvel a nyugdíjba vonulás előtt küld az érintetteknek adatokat hivatalosan a hatóság. Többi között erről volt szó az Oltalom Rádió, a Klasszis Média, valamint a Piac és Profit gazdasági hírportál Nyugdíjszerviz című közös műsorában.

A magyar nyugdíjrendszer az egyik legbonyolultabb a világon – mondta dr. Farkas András nyugdíjszakértő. A számítás módszere az utóbbi években agyonkomplikálódott, földi halandó magától nem is tudja kikalkulálni járandóságát. Ezért szakértő igénybevétele abszolút indokolt lehet, aminek költsége ugyan elérheti a több százezer forintot, de a haszonból a szolgáltatás megrendelőjének kiadása megtérülhet. Ehhez tudni kell, hogy a nyugdíjat soha nem a munkaadó, hanem a munkavállaló kéri és intézi.

Vajon megőrzik-e értéküket a nyugdíjak Magyarországon? (Fotó: Pixabay)
Vajon megőrzik-e értéküket a nyugdíjak Magyarországon? (Fotó: Pixabay)

Karácsony Mihály a Nyugdíjas Parlament elnöke hangsúlyozta, a hatóságtól az állampolgároknak joga van kikérni a róla szóló adatokat és ezt időnként érdemes is megtenni, mert a szolgálati idő a nyugdíjmegállapításnál kulcskérdés. Ha például egy munkavállalót a munkaadója „elfelejt” bejelenteni, akkor ebből súlyos anyagi kárai keletkezhetnek a dolgozónak. Például, ha valaki főiskolás korában közmunkán volt, annak is szerepelnie kell, illetve kellene a szolgálati idő nyilvántartásban. A gyakorlat viszont azt mutatja sajnos, hogy a munkavállalói emlékek és a kimutatások nagyon gyakran különböznek. A munkaadók bizony sokszor elmulasztják munkavállalóik hivatalos bejelentését, ezt lehet pótolni például tanúk bevonásával.

Dr. Farkas András felhívta a figyelmet, hogy férfiaknál még a katonáskodás is beleszámít a szolgálati időbe, amit katonakönyvvel lehet igazolni. Ha valakinek már nincs meg ez a dokumentuma, akkor a Honvédelmi Minisztériumtól lehet kérni hivatalos papírt. Fontos tudni, hogy az egyetemi évekről semmilyen adat nincs a Nyugdíjbiztosítónál, ezt is nekünk kell igazolni, de a diploma önmagában nem elegendő, a leckekönyvre van szükség. Az ilyen típusú utánajárásokkal sok-sok évet lehet nyerni, vagy elhanyagolása miatt bukni. A legfontosabb azonban az időzítés, ilyen inflációnál például egyáltalán nem mindegy, hogy ki melyik időpontot választja a nyugdíjba vonuláshoz. Ennek pontos kiszámolásához viszont már mindenképpen szakértő kell.

Karácsony Mihály elmondta, a nyugdíjas szervezetek fontosnak tartják, hogy ne csak a nőkre, hanem a férfiakra is vonatkozzon a 40 év utáni nyugdíj lehetősége. A világ összes rendszere ugyanis ismeri és megengedi a rugalmas nyugdíjkorhatár-választást. A fontos, hogy mérlegelhessenek a munkavállalók. Ha valaki kevesebb szolgálati idővel megy nyugdíjba, akkor nyilván kisebb ellátást kap majd.

Magyarországon 2011 előtt még volt rugalmas nyugdíjba vonulási lehetőség. Itt egyszerűen csak annyit kell tudomásul venni, hogy évente 3-5 százalékot veszít az, aki a hivatalosan megadott kornál előbbre szeretné hozni élete inaktív korszakát.

A teljes Nyugdíjszerviz című műsort itt hallgathatja meg.

Szakértőinktől a továbbiakban is kérdezhetnek, illetve elmondhatják véleményüket. A [email protected] várjuk írásaikat.

Véleményvezér

Oroszország győzelme kétszer annyiba kerülne Európának, mint Ukrajna diadala

Oroszország győzelme kétszer annyiba kerülne Európának, mint Ukrajna diadala 

A kárpátaljai magyarok is inkább az Európai Unióhoz szeretnének csatlakozni, mint Putyin rémhatalmához.
Szijjártó Péter diktátor barátja nagy bajban

Szijjártó Péter diktátor barátja nagy bajban 

Amerika gyakorlatilag megtámadja Venezuelát.
Egyre kevesebb kenyeret tud venni a magyar a fizetéséből

Egyre kevesebb kenyeret tud venni a magyar a fizetéséből 

A kenyérinfláció tűpontos jelzőszáma a gazdaság működésének.
Történelmi pillanat, jóváhagyta az Európai Parlament az Európai Védelmi Ipari Programot

Történelmi pillanat, jóváhagyta az Európai Parlament az Európai Védelmi Ipari Programot 

A magyar képviselőknek nem tetszett az európai hadiipar közös fejlesztése.
Sikerült leépíteni Románia szintjére a magyar egészségügyet

Sikerült leépíteni Románia szintjére a magyar egészségügyet 

Már Egészségügyi Minisztériuma sincs az országnak.
Külföldön kezelik a Digitális Polgári Körök tagjainak személyes adatait

Külföldön kezelik a Digitális Polgári Körök tagjainak személyes adatait 

Nemcsak a Tisza párt kezel külföldön adatokat.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo