Az utóbbi időszakban a személyemen keresztül sorozatos, az elfogadható szakmai és közéleti viták kereteit messze meghaladó támadások érték az általam vezetett szervezetet, annak ellenére, hogy a megbízatásomat a jogszabályoknak megfelelően, kizárólag szakmai szempontokat figyelembevéve láttam el. Pályafutásom során sem nekem, sem a családtagjaimnak nem volt köze politikai pártokhoz, a legfőbb ügyészi pozíciót is kicsit több, mint egy éve töltöm be. A politikai élet szereplőinek – sok esetben valótlanságokat tartalmazó – megnyilvánulásai mellett egyre gyakrabban fordul elő az is, hogy a büntetőeljárások szereplői, jogi képviselőként eljáró ügyvédek saját ügyeiket felhasználva politikai jellegű támadásokat intéznek az igazságszolgáltatás egyes szereplői, benne az ügyészség ellen. Ezek a méltatlan kijelentések mára nemcsak engem és a tisztségemet érintik, hanem veszélyeztetik az ügyészség tekintélyét, sértik a függetlenségét, valamint az ott dolgozó több, mint négyezer szakember munkájába vetett közbizalmat is.
Fotó: MTI