A koronavírus mindent átformál: későbbre csúszik a világ egyik legjelentősebb rendezvénye

A koronavírus-járvány miatt a davosi Világgazdasági Fórum szervezői úgy döntöttek, hogy a jövő januárra tervezett találkozót a nyár elejére teszik át.

Az idén 50. alkalommal rendezett Világgazdasági Fórum január 21-én kezdődött és közel egy héten át tartott. A szervező bizottság szóvivője, Adrian Monck szerdán azt mondta, hogy a jövő évi találkozó kapcsán pontos időpontot még nem tudnak mondani, de szorosan figyelemmel követik a járványhelyzetet és időben jelzik, ha úgy látják, hogy biztonságosan meg lehet tartani a fórumot.

A Világgazdasági Fórum egy non-profit, nem kormányzati, nemzetközi szervezet. Az alapítványi formában működő szervezetet 1971-ben alapították Genfben. A Világgazdasági Fórum leghíresebb rendezvénye az évente Davosban megtartott gazdasági világcsúcstalálkozó, ahol a legbefolyásosabb politikusok, üzletemberek, értelmiségiek és tudósok vitatkoznak fontos globális kihívásokról.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo