A kormány odacsapott egy nagyot a turizmusnak

Ahogy várható volt nem örülnek a vendéglátósok és szállásadók a kormány új tervének, mely szerint a cafeteria pénzek élelmiszerre is költhetők februártól. Baldauf Csaba, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke elmondta, sok esetben épp a SZÉP-kártyán található összegek jelentették a túlélést a vendéglátóipari egységeknek.

A Piac és Profitban a SZÉP-kártya rendelet megjelenését követően azonnal jeleztük, hogy az ötlet súlyosan érintheti az éttermeket és a szállodákat. A cafeteria pénzeket eddig csak éttermekben, hotelekben és panziókban költhettük el, ami jelentős piacot jelentett számukra. A kormány új terve, hogy ezeket az összegeket immár boltokban is elkölthetjük jelentős piacvesztést jelent a turizmus ágazatnak. Ahogy várható volt, megérkezett az ágazat érdekvédőinek tiltakozása.

Égből a villámcsapás a kormány ötlete. Fotó: turizmus.com / Dobóvári Judit

A járvány okozta gazdasági válság a turisztikai szektort sújtotta a legnagyobb mértékben és úgy tűnik, hogy a 2022-es év is a kilábalás éve lesz, emiatt aggasztó, hogy az eddig stabil bevételt jelentő SZÉP-kártya költések a rendelet miatt csökkenhetnek – mondta a turizmus.com-nak Baldauf Csaba, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének az elnöke.
A szakember hangsúlyozta, égből villámcsapásként érte őket a rendelet, velük senki nem konzultált. A családi éttermek és szálláshelyek rendkívül nehéz helyzetbe kerültek a járvány miatt, ezért inkább segítségre szorulnának, mint egy olyan intézkedésre, ami tovább nehezíti helyzetüket.

Véleményvezér

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.
Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.
A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket

A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket 

A számok mögé is érdemes benézni.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo