A kormány csúcstechnológiát vet be a turizmus fejlesztésére, ez mindent visz

Tíz darab elektromos hajtású riksát adtak át az Oroszlányi Bányász Klubnak, a járművek beszerzését húszmillió forinttal támogatta az Innovációs és Technológiai Minisztérium - ismertette az átadáson Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő.

Kíváncsi rá, hogyan befolyásolják a világpolitikai viharok az Ön pénztárcáját?
Csatlakozzon azokhoz, akik nemcsak figyelik,
hanem értik is, mi történik a világban - és a tőkepiacokon!

Klasszis Befektetői Klub

2025. május 27. 17:00, Budapest

Részletek és jelentkezés

A kormányszóvivő hozzátette, a Magyarországon elsőként forgalomba állított, három ember szállítására alkalmas eszközök az élénkülő turizmus kihasználásának jó példáját jelentik, egyúttal közösségszervező erővel is bírnak.

Már csak ez hiányzott Oroszlánynak. Fotó: travelo.hu

Szentkirályi Alexandra kiemelte, a kormány célja, hogy az ország miden szegletét bekapcsolják a turizmus vérkeringésébe és szólt arról, hogy a több tízezer családnak megélhetést nyújtó szektor minden idők legsikeresebb nyarát zárta 2021-ben.

Czunyiné Bertalan Judit, a Komárom-Esztergom megyei 3-as választókerület fideszes országgyűlésiképviselő-jelöltje elmondta, a térségben számos olyan beruházás fejeződött be, mely a kerékpáros turisták számára vonzerőt jelent.

Elkészült az Oroszlány és Tatabánya közötti kerékpárút, megújult a tatai Eszterházy-kastély, hamarosan átadják a majki kamalduli remeteséget és a felújított Oroszlányi Bányászati Múzeumot.

Az elektromos hajtású és lábbal is hajtható riksákat az Oroszlányi Bányász Klubtól lehet bérelni, illetve a klub tagjai vállalják, hogy az eszközökkel idősek kirándulásához nyújtanak segítséget. (MTI)

Véleményvezér

Magyar Péter nyilvánosságra hozta a Fidesz „őszödi beszédét”

Magyar Péter nyilvánosságra hozta a Fidesz „őszödi beszédét” 

A Fidesz eddigi állításával ellentétben nem békepárti.
A magyar vállalkozók az ötödik legmagasabb árat fizetik Európában az áramért

A magyar vállalkozók az ötödik legmagasabb árat fizetik Európában az áramért 

Az európai átlagár felett kapják az áramot a magyar vállalkozók.
A közeli fővárosokban sorra építik a metróvonalakat

A közeli fővárosokban sorra építik a metróvonalakat 

Budapesten is elkelne még néhány metró.
A lengyeleknek sikerült a repülőrajt

A lengyeleknek sikerült a repülőrajt 

A nyomában sem vagyunk a lengyeleknek.
Hadházy Ákos nem vette a szívére, hogy kitiltották a Parlamentből

Hadházy Ákos nem vette a szívére, hogy kitiltották a Parlamentből 

Amikor kitiltanak a munkahelyedről, kicsit vicces.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo