A költségvetésből pont az hiányzik, amit Orbán Viktor ígért, a szenzáció, a fantasztikum és a nagyszerűség

Orbán Viktor nagyon örült Donald Trump győzelmének és az elnökválasztási eredmény megismerését követően azonnal bejelentette, 2025 SZENZÁCIÓS éve lesz a magyaroknak. Ennek megfelelően módosítják a jövő évi költségvetést. Mint mondta, most már biztos, hogy „békeköltségvetést” nyújthatja be a kormány, azaz „kevesebbet kell költenünk háborús kiadásokra”, sokkal több olyan dolgot engedhetünk meg magunknak, ami az emberek mindennapi gyarapodását szolgálja.

„A védelmi kiadások szintje például magasabb lett volna.”

A majd háromszorosnál is több, tényleg, vagy nem is volt alternatív költségvetés, csak ez volt a nagy kormányzati átverő show egyik eleme?

Orbán Viktor másik ígérete, miszerint sokkal több olyan dolgot engedhetünk meg magunknak, ami az emberek mindennapi gyarapodását szolgálja viszont felemás képet mutat. 2026-ban választás lesz és ilyenkor a Fidesz szent parancsa, hogy egy évvel a voksolások előtt emelni kell az életszínvonalat. Ez a terv látszik abból is, hogy a minimálbéremelést nagyon tolják Orbánék. A költségvetésben viszont erre nincs nagyon fedezet, ezért bújtatott adóemelésekre kerül sor, amelynek új nevet is adtak, inflációkövető éves adóemelés. A Portfolió közlése szerint a jövedéki adó előirányzata 1702,9 milliárd forint, 7 százalékkal (összegében 112,1 milliárd forinttal) több a 2024. évi várhatónál.  Az adóbevétel emelkedéséhez hozzájárul, hogy a dohány jövedéki adó mértéke 8 százalékkal, míg az üzemanyag és egyéb (többek között a szeszes italok) jövedéki adója az előző év július havi infláció mértékével emelkedik jövőre. A regisztrációs adó előirányzata 25,7 milliárd forint, amely 11,3 milliárd forinttal több a 2024. évi várható bázisnál, aminek oka, hogy a kevésbé környezetkímélő gépjárművek esetén magasabb adómérték kerül bevezetésre és 2025-től életbe lép az inflációkövető éves adóemelés. Azt pedig ne kérdezze senki, hogy az idén várható éves 3,7 százalékos áremelkedésekhez képest mitől inflációkövető a regisztrációs adóbevételek tervezett közel 80 százalékos növekedése és a jövedéki adók 7 százalékos felhúzása.

Véleményvezér

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.
Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo