A kkv-k harmada fontolgatja a négynapos munkahét bevezetését

A négynapos munkahét olyan trend, ami itthon is beszivárog a hétköznapokba, és az elvitathatatlan munkavállalói előnyökön túl a munkaerő piacon, munkaadóként is versenyelőnyt jelenthet annak a cégnek, amelyik a home office mellett ezt is biztosítja.

Egy friss, hazai kkv-kat kérdező felmérés szerint a vállalatok közel harmada megfontolná a rövidebb munkahét bevezetését. A felmérésből az is kiderült, hogy a mérhető hatékonyság a fő mozgatórugója ezeknek az ilyen jellegű HR újításoknak.

Legnagyobb kihívások

A Cégmenedzser Szoftver Kft. felmérése komplexen vizsgálta, hogy ebben a gazdasági nehézségekkel teli időszakban melyek a legnagyobb, kkv-kat érintő kihívások: elsődleges prioritása a vállalatoknak a megnövekedett működési költségek csökkentése (68 százalék), de hasonlóan nagy arányban terveznek új vevőket és új piacokat is felkutatni (64 százalék) az eredményesség növelése érdekében. Ami szintén érdekes, hogy a vállalatok majdnem felének óriási kihívás a munkavállalók megtartása, és azok elégedettségének növelése.

Vonzó is legyél, de a hatékonyság a fő cél

Nem véletlen tehát, hogy a megkérdezett szolgáltató, gyártó és kereskedő cégvezetők háromnegyede tervez munkavállalókat érintő változtatásokat is ebben az évben. Felük a munkaerő-kihasználtság és hatékonyságnövelés érdekében, 25 százalékuk pedig azért, hogy vonzó munkáltatóként gondoljanak rájuk a leendő munkavállalók. Munkáltatói oldalról vizsgálva tehát elmondható, hogy a HR kezdeményezések fő célja mégiscsak a vállalati szintű eredményesség fokozása.

“Manapság nagyobb vonzerővel bír egy olyan munkahely, ahol a bérigények teljesülnek, és ahol a rugalmas munkavégzés - home office és a négynapos munkahét - biztosított. Itt azonban van egy ellentmondás, hiszen a munkáltatónak úgy kellene fokozni az eredményességet, hogy közben költséget is csökkentene.” - mondja Jagodics Tamás, a Cégmenedzser Szoftver Kft. tulajdonos-ügyvezetője.

Véleményvezér

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.
A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket

A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket 

A számok mögé is érdemes benézni.
Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában

Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában 

Nagyon népszerű Európa a turisták körében.
1,2 millió bevándorló kapott európai állampolgárságot

1,2 millió bevándorló kapott európai állampolgárságot 

Minél keletebbre van egy uniós ország, annál kevésbé befogadó.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo