A katából kiebrudaltak érdekében a kormány csökkenti az ekho-t

A magyar vállalkozók és vállalkozások támogatása érdekében, több kedvező adóváltozásról döntött a kormány; ma jelent meg a két erről szóló kormányrendelet. Az egyszerűsített közteherviselés hozzájárulás (ekho) mértéke 13 százalékponttal csökken, szeptembertől ugyanis megszűnik az úgynevezett kifizetői ekho. Különösen megéri az ekhot választani szeptember 1-től az előadóművészeknek. A háborús gazdasági helyzet miatt a cégek adófizetését is egyszerűsíti a kormány, hiszen a társasági adót nemcsak forintban, hanem dollárban vagy euróban is megfizethetik.

Akinek nem felel meg az új kata, vagy azt nem választhatja, számos kedvező adózási mód áll a rendelkezésére. Az egyéni vállalkozóknak az átalányadózás, a cégeknek a kisvállalati adó lehet alternatíva. A kedvezőbbé váló szabályok miatt a művészeknek pedig az ekho lehet a legjobb választás. Tavaly még mintegy 41 ezren ekhoztak, de szeptembertől ez a szám jelentősen megnőhet.

Folyamatosan változnak a jogszabályok (Fotó: Jászai Csaba/MTI/MTVA)

Szeptember 1-től csak 15 százalék lesz a fizetendő ekho mértéke. Ezért az íróknak, az újságíróknak, az előadóknak, a művészeknek, illetve az előadásokban segédkező szakmák képviselőinek (például hangmérnökök, díszletezők, statiszták, sminkesek, jelmezkészítők) megéri az ekhot választani.

Nemcsak az adóteher alacsony, hanem az adminisztráció is. Az érintettek ekhos jövedelme ugyanúgy szerepel az adóhivatal által készített bevallási tervezetben, mint a munkaviszonyból származó jövedelmek. Ezért az ekhosoknak nem kell papírmunkával bíbelődni, ezt a terhet az adatot szolgáltató kifizetők leveszik a vállukról.

Az ekhot „normál foglalkozás” mellett évi 60 millió forintos bevételig választhatják az érintettek, feltéve, hogy a minimálbérig normál módon megtörténik az adó- és járulékterhek megfizetése. Viszont, ha például a zenész jövedelme az éves minimálbért nem éri el, mert például csak négy órában foglalkoztatják, akkor az ekhos bevételt arányosítani kell, így esetében az éves bevételi határ 30 millió forint.

A most megjelent kormányrendelet a katás cégek áttérését is segíti. Egyrészt eltörli a könyvvizsgálati kötelezettséget a katás cégek esetében. A közkereseti társaságok, a betéti társaságok, az egyéni cégek és az ügyvédi irodák a kata megszűnésével átkerülnek a számviteli törvény hatálya alá, az érintettek azonban ezúttal mentesülnek a nyitómérlegük könyvvizsgáltatási kötelezettsége alól, ezzel könnyebbé válik az adminisztráció és a könyvvizsgálat költségét is megspórolhatják.

A másik könnyítés a katás cégek korlátlanul felelős tagját, jellemzően a betéti társaságok beltagját érinti. A katás cégnek nem kell megvárni a cég egyszerűsített végelszámolással történő megszűntetését, mert már az egyszerűsített végelszámolás bejelentésének a napjától nyilvántartásba lehet venni egyéni vállalkozóként a korlátlanul felelős tagot (beltagot).  Így a katás betéti társaság beltagja akár már a rendelet kihirdetését követően átalányadózó egyéni vállalkozó lehet.

A háborús gazdasági helyzet miatt a kormány gazdaságvédelmi intézkedésként arról is döntött, hogy a társasági adó euróban vagy amerikai dollárban is megfizethető. A magyar társasági adó Európában a legalacsonyabb  (9 százalék), amely jelentősen hozzájárult eddig is a magyar gazdaság  növekedéséhez és jelenleg is hozzájárul a gazdaság védelméhez. A mostani változás nagy könnyebbséget is hozhat - jellemzően - azoknak a cégeknek, amelyeknek bevétele részben vagy teljes egészében devizában érkezik be. A cégnek csak annyi a teendője, hogy ezt előzetesen bejelenti az adóhivatalnak. Ha ezt az adófizetési módot választja a cég, akkor az erről szóló űrlapot az adóév első napját megelőző hónap első napjáig nyújthatja be. Az elutalt euró vagy amerikai dollár összege az utalással érintett bankszámla megterhelésének napja szerinti, a Magyar Nemzeti Bank által e napra közzétett árfolyammal számított forintösszegben kerül jóváírásra az adózó adószámláján. A bejelentés már a 2022. szeptember 30-át követően kezdődő adóév tekintetében is megtehető.

Az egyes egyszerűsített közteherviselést lehetővé tévő rendelkezések alkalmazásáról szóló 297/2022. (VIII.9.) kormányrendelet, illetve a társasági adó devizában történő megfizetéséről szóló 298/2022. (VIII.9.) kormányrendelet a 134. számú Magyar Közlönyben jelent meg.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo