A fogyasztók pesszimistábbak, a cégvezetők optimistábbak lettek

A GKI Gazdaságkutató Zrt. – az EU támogatásával végzett – felmérése szerint júniusban a fogyasztók kissé pesszimistábbak lettek májushoz képest, de az üzleti szektor valamivel derűlátóbban tekint a közeljövőre. Így a GKI konjunktúra index ebben a hónapban stagnált. A cégek foglalkoztatási hajlandósága az előző havihoz képest alig változott, míg az értékesítési árak várható alakulására vonatkozó összesített várakozás nyolchavi mélypontjára esett.

A GKI üzleti bizalmi indexe – a májusi bő 2 pontos csökkenés után – júniusban egy ponttal emelkedett az előző megkérdezéshez képest, s ezzel értéke visszatért a három hónappal korábbi szintre. Ebben a hónapban az ipari várakozások érdemben javultak, az ágazat bizalmi indexe három ponttal emelkedett az előző megkérdezéshez képest. A kereskedelmi index nem változott, az építőipari 3, a szolgáltatói csaknem 2 ponttal csökkent. Ezek az elmozdulások nem változtattak az összképen, továbbra is az építőipar a legkevésbé és az üzleti szolgáltatások a leginkább derűlátó szektor.

A vállalkozások összesített létszámgazdálkodási várakozását jelző foglalkoztatási indikátor júniusban lényegében nem változott az egy hónappal korábbihoz képest. Érdemi negatív változás csak az építőiparban következett be, a többi ágazatban nem. A következő három hónapban a vállalkozások 8 százaléka készül a létszám bővítésére, míg 12 százaléka szűkítené azt. Egy hónappal ezelőtt ez a két arány 9 és 12 százalék volt.

A gazdálkodási környezet kiszámíthatóságának megítélése júniusban sem változott lényegesen, a legrosszabb értékelés most is az építőiparból érkezett.

Június a hatodik olyan egymást követő hónap, amikor az ár indikátor, azaz az üzleti szféra ár-képzési terveit egyetlen számba sűrítő mutató, az előző hónaphoz képest csökkent. Ennek eredményeként ez a jelzőszám nyolchavi mélypontjára esett. A kereskedelem kivételével minden szektorban csökkentek az áremelési szándékok. A következő három hónapban a cégek 17 százaléka szeretne árat emelni, míg árcsökkentésre 8 százaléka készül. Egy hónappal ezelőtt ez a két arány 20 és 8 százalék volt.

Véleményvezér

A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte

A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte 

Első helyen az ipari termelői árak drágulásában.
Sorra történnek robbanások az orosz árnyékflotta tankerein

Sorra történnek robbanások az orosz árnyékflotta tankerein 

Immár a tengereken is folyik a háború.
Jönnek a Budapest-logós Pride pólók

Jönnek a Budapest-logós Pride pólók 

Az Orbán Viktorral szembeni ellenállás kereskedelmi vetületet kap.
Hadházy Ákos szerint személyenként 80 ezer forintos büntetésre számíthatnak a Pride résztvevői

Hadházy Ákos szerint személyenként 80 ezer forintos büntetésre számíthatnak a Pride résztvevői 

Bár egyetlen gyermeket nem ért sérelem a Pride miatt a résztvevők gigabüntetést kapnak.
Elképesztő nagyságú adófizetői pénzt kapott Áder János alapítványa

Elképesztő nagyságú adófizetői pénzt kapott Áder János alapítványa 

A Fidesz politikusai nem tudják ott hagyni az állami zsíros bödönt.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo