93 év után megszűnik a magyar műtrágyagyártás, ezer ember kerül utcára

Befejezte a termelést Magyarország egyetlen műtrágyagyártó vállalata, a Nitrogénművek - mondta el az Agrárszektornak Bige László elnök-vezérigazgató, tulajdonos. A nagy múltú cég a magyar vegyipar egyik zászlóshajója volt.

Mi lesz a privát vagyonokkal?

Vagyonadó, bizalmi vagyonkezelés, alapítványok, magántőkealapok – 2026 fordulópontot hozhat.
Ne hozzon fontos döntéseket a legfrissebb információk nélkül!
Vegyen részt a Klasszis Investment & Wealth Management Summit 2026 konferencián, és hallgassa meg a legjobb szakértőket!

Részletek és Early Bird jelentkezés >>

Az Agrárszektor most közzé tette azt a szeptember elején kelt levelet, amelyet Bige László Lantos Csaba energiaügyi és Nagy István agrárminiszternek írt a kialakult válsághelyzetről. A kaput az tette be, hogy az eddig térítésmentesen kiosztott szén-dioxid kvótákra a kormány bevezetett egy nagyon magas, 40 százalékos különadót, valamint egy 10 százalékos tranzakciós díjat is a kvótaértékesítésekre. Ezt később úgy módosították, hogy a különadó mértéke 36 százalékra csökkent, miközben a tranzakciós illeték 15 százalékra emelkedett. Az új adó bevezetéséről "természetesen" se tárgyalás, se indoklás. Bige László levelét az Agrárszektor változtatás nélkül közli, így legalább egy történelmi értékű kordokumentum született a magyar műtrágyagyártás haláláról.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo