2024-re rendben lesz Európa gázellátása

Legalább 2024 nyaráig korlátozni kell a földgáz árát Németországban a szövetségi közüzemi hálózati felügyelet (Bundesnertzagentur) vezetője szerint.

Klaus Müller Baden-Württemberg tartomány pénzügyminisztere, Danyal Bayaz podcastsorozatának a hét végén közölt adásában kiemelte, hogy legalább 2024 nyaráig "feszített" lesz az ellátási helyzet Németországban, mert az orosz szállítások egyoldalú, Moszkva általi leállítása miatt "hatalmas" mennyiségű földgázt kell szerezni más forrásból, és nem lehet egyik napról a másikra megteremteni az ehhez szükséges infrastruktúrát.

Még két év kell az orosz gáz teljes pótlására (Fotó: depositphotos)
Még két év kell az orosz gáz teljes pótlására (Fotó: depositphotos)

Meg kell építeni a cseppfolyósított földgáz (LNG) fogadására alkalmas terminálokat és fejleszteni kell a vezetékhálózatot, hogy Németország több gázt tudjon importálni Belgium és Franciaország felől, illetve Norvégiából - közölte.

"Ehhez egyszerűen idő kell" - mondta a szakember, aláhúzva, hogy a szövetségi kormánynak nemcsak ezekre a munkálatokra kell összpontosítania, hanem minél hamarabb ki kell dolgoznia a földgáz árának korlátozási rendszerét, amelyet az ellátási helyzet rendeződéséig érvényben kell tartani.

Olaf Scholz kancellár és a koalíciós pártok vezetői csütörtökön jelentették be, hogy elindítanak egy 200 milliárd eurós keretű tehercsökkentési programot, amelynek része egy úgynevezett gázárfék.

A részletek egyelőre nem ismertek. A rendszer kidolgozását egy szakértői testületre bízták, amely várhatóan október első felében tesz javaslatot a kormánynak.

Klaus Müller minderről elmondta, hogy indokolt a kormányzati védelem a földgáz árának meredek emelkedése ellen, de olyan megoldást kell kidolgozni, hogy az ár mégis takarékos felhasználásra ösztönözze a fogyasztókat. Ha hiányzik az ár által kifejtett ösztönző erő, vagyis, ha a kormány az energiaválság előtti szinten rögzíti az árakat, akkor túl alacsony lesz a megtakarítás, vagy egyáltalán nem is csökken a fogyasztás, és földgázhiány keletkezik - fejtette ki a Bundesnetzagentur vezetője.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo