13,5 százalékkal nőtt a fizikai dolgozók órabére

Az idei második negyedévben 2104 forint volt a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére a Trenkwalder közel 7 ezer fő béradatait feldolgozó elemzése szerint. Ez a szint 13,5 százalékkal haladja meg az előző év hasonló időszakában tapasztalt 1853 forintos értéket. A felsőbb bérkategóriákban is intenzív maradt a bérek emelkedése: a Moore Hungary több mint 60, zömmel nemzetközi tulajdonú hazai vállalat mintegy 500 középvezetője esetében 2023 második negyedévéhez képest 10,7 százalékos bérnövekedést tapasztalt.

A földrajzi bontást tartalmazó statisztikák azt mutatják, hogy míg Észak-Magyarországon, az Észak-Alföldön, illetve a Dél-Dunántúlon 1750-1900 forint között mozog az átlagórabér, addig a többi régióban már 2000 forint felett alakul ez a mutató. Felfelé a Közép-Dunántúl, illetve a fővárost is magában foglaló Közép-Magyarország ugrik ki ebből a mezőnyből: az előbbi régióban 2300 forint már az órabérek átlagos nagysága, az utóbbi területeken pedig ez az érték már elérte a 2750 forintot szintet is.

„Immár ez volt a harmadik olyan negyedév, amikor a visszaeső infláció hatására újból erőteljes reálbér-növekedést tapasztalhattak a munkavállalók, ami már kompenzálhatja az elmúlt évek jelentős áremelkedési hullámainak negatív hatásait – mondta Hamrák Viktor, a Trenkwalder szolgáltatási igazgatója. – A béremelkedés mértéke az év második felében is az infláció felett maradhat, de a vállalatok fennálló gazdálkodási nehézségeit látva arra számítunk, hogy százalékos mértéke lassan, de fokozatosan enyhül majd, akár újból megközelítve az egyszámjegyű tartományt.”

A Moore Hungary ezzel egy időben több mint 60 nemzetközi cég hazai leányvállalatánál dolgozó közel 500 középvezetőnek a béradatait vizsgálta meg.

A 800 ezer és 1,2 millió forint közötti havi bruttó fizetési sávban dolgozó alkalmazottak esetében a béremelkedés mértéke 2024 második negyedévében átlagosan 10,7 százalék volt az előző év hasonló időszakához viszonyítva.

Véleményvezér

Hatalmasat kaszálhatnak a jómódúak az olcsó állami lakáshitelen

Hatalmasat kaszálhatnak a jómódúak az olcsó állami lakáshitelen 

Az ügyeskedők nagy korszaka jöhet.
Súlyos kritikát kapott a magyar köztársasági elnök

Súlyos kritikát kapott a magyar köztársasági elnök 

Ezt a kritikát nem teszi zsebre a köztársasági elnök.
A nyugdíjkorhatár utáni várható élettartam Magyarországon a legkevesebb

A nyugdíjkorhatár utáni várható élettartam Magyarországon a legkevesebb 

A magyar egészségügy bizonyítványa a leggyengébb.
Az ukránok szerint Szijjártó Péter hazudott

Az ukránok szerint Szijjártó Péter hazudott 

Gyanús az ukránoknak a magyar külügyminiszter.
A Bige-család visszautasítja Gulyás Gergely vádjait

A Bige-család visszautasítja Gulyás Gergely vádjait 

A kormány nem tud leszállni a Bige-családról.
Nem kell félni, hogy Donald Trump atomtengeralattjárókat küldött Oroszország közelébe

Nem kell félni, hogy Donald Trump atomtengeralattjárókat küldött Oroszország közelébe 

Titok, hogy Trump bejelentésének megfelelően indultak-e amerikai atomtengeralattjárók az orosz partok felé.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo