Van miért aggódni: a magyar fizikai dolgozók több mint kétharmada tart a külföldi vendégmunkásoktól

A magyar fizikai dolgozók életében egyszerre van jelen az elégedettség és a félelem – állapítja meg a Pannon-Work Zrt. felkérésére készült reprezentatív kutatás. A felmérésből kiderült az is, hogy a hazai kékgalléros munkavállalók mivel elégedettek, mi miatt aggódnak, s milyen változást tartanak fontosnak a helyzetüket illetően. Képet kapunk a különböző intézményekbe vetett bizalmi szintjükről és az álláskeresési preferenciáikról is.

A munkavállalók inkább elégedettek a munkájukkal, a munkahelyükkel és a munkavégzés körülményeivel, ugyanakkor egyes területeket illetően mégis negatívan vélekednek – derült ki a Pannon-Work Zrt. 800 fős mintán, fizikai dolgozók körében végzett reprezentatív kutatásából. A felmérés eredményei nagy jelentőséggel bírnak valamennyi fizikai dolgozót foglalkoztató cég számára, hiszen a mintegy 4,7 millió fő (KSH, 2023) foglalkoztatott legalább fele végez – a kutatócég becslése szerint – valamilyen fizikai munkát.

Kiderült, mi nyomasztja a legjobban a fizikai dolgozókat
Kiderült, mi nyomasztja a legjobban a fizikai dolgozókat
Fotó: Depositphotos

A fiatalok (18-29 éves korosztály) aránya a kékgalléros munkavállalók egynegyedét (18 százalék) sem éri el, éppen ezért a munkaadóknak kiemelt figyelemmel kell fordulniuk e nagy potenciállal bíró korcsoport felé. A fizikai dolgozók 77 százaléka alkalmazottként, alig több mint egytizedük atipikus formában – vagyis munkaerő-kölcsönzés és egyszerűsített foglalkoztatás keretein belül – végzi a munkáját. A válaszadók közel fele szak-, míg egyharmaduk betanított munkásként áll foglalkoztatásban.

A kutatásból kiderül az is, hogy az iskolai végzettség jelentősen befolyásolja a foglalkoztatottsági formát, ugyanis az alkalmazottak több mint felét (54 százalék), a vállalkozók közel kétharmadát (70 százalék) a szakmunkások alkotják. Ugyanakkor a munka típusát tekintve a betanított- és a segédmunkát végzők csoportjai egyértelműen felülreprezentáltak az alkalmi jelleggel dolgozók (49 százalék), illetve az atipikus formában foglalkoztatottak között. A kutatás (a 2011-es népszámlálási adatok fényében) a munkavállalói társadalmon belüli átrendeződést jelez, ugyanis a fizikai dolgozók a vártnál nagyobb mértékben (36 százalék) mozdultak el a betanított munka irányába, ami 11 százalékkal magasabb a több mint egy évtizede mért arányuknál.

Véleményvezér

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo