Mi lesz az üres boltokkal?

Folytatódik a „Rögtön jövök!” programsorozat a főváros nyolc kerületében, aminek a célja a kiüresedett belvárosi üzlethelyiségek problémájának megoldása.

Mi lesz a privát vagyonokkal?

Vagyonadó, bizalmi vagyonkezelés, alapítványok, magántőkealapok – 2026 fordulópontot hozhat.
Ne hozzon fontos döntéseket a legfrissebb információk nélkül!
Vegyen részt a Klasszis Investment & Wealth Management Summit 2026 konferencián, és hallgassa meg a legjobb szakértőket!

Részletek és Early Bird jelentkezés >>

Kép:Rögtön jövök

A rendszerváltás után nem volt maradéktalanul sikeres Budapest régiós vezetővé válása, ennek okai elsősorban az elmúlt 23 év elszalasztott lehetőségeiben keresendők – mondta György István városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes. Hozzátette: a vásárlói szokások megváltozásával a belvárosi üzlethelyiségek kiüresedtek, szomorú képet festenek, de az I., II., IV., VI., VII., VIII., IX. és a XVIII. kerület együttműködésével elindult egy pozitív folyamat, melynek végén a belváros ismét vonzó kereskedelmi célponttá válik.

A tényleges kereskedelem elvonult a város központjából, és a közterek, találkozóhelyek is a plázákba helyeződtek át. A folyamatot nemcsak kereskedelempolitikailag kell megváltoztatni, hanem abból a célból is, hogy újra az utca legyen a közösség tere – hangsúlyozta Ughy Attila városképvédelmi és városfejlesztési tanácsnok. A városképvédelmi és városfejlesztési tanácsnok a kirakatokat borító egységes arculat kapcsán elmondta: nem eltakarni szeretnék az üres üzleteket, hanem fejleszteni a kereskedelmet és a társadalmi tudatot, a programhoz kapcsolódó most induló internetes felületen pedig bárki szabadon kereshet és kínálhat üzlethelyiségeket.

Böszörményi-Nagy Gergely, a Design Terminál stratégiai igazgatója arról számolt be, hogy a kampányban egy-egy sikeres vállalkozást jelenítenek meg a portálokon, amely azt üzeni a városlakóknak, induló vállalkozóknak, hogy az üzletben saját sikertörténetük kezdődhet. Az 1956-os forradalom és szabadságharccal párhuzamot vonva kijelentette: a pesti srácok valódi utóda ma a fiatal vállalkozó, aki itthon marad, bátran kezdeményez és üzleti sikert kovácsol.

Az 1990-es évek elején az épületek több mint 90 százaléka kerületi tulajdonba került, 2010-ben azonban már csak 7-8 százalék maradt ebből - mondta Szikszai Zsolt Erzsébetváros alpolgármestere. Erzsébetváros alpolgármestere a kezdeményezést méltatva jelezte: sok az ingatlannal kapcsolatos bírósági ügy és bízik abban, hogy pár éven belül az épületek visszakerülnek az önkormányzathoz.

A budapesti plázák koncepció nélkül épültek, és megfosztották a belvárost a kereskedelmet életben tartó fogyasztóktól – emelte ki Szatmáry Kristóf. A BKIK elnöke hangsúlyozta: a BKIK – amely az információs honlapot üzemelteti – elkötelezett a program mellett és bízik abban, hogy megfordítható a folyamat.

Finta Sándor főépítész arról számolt be, hogy november közepétől a „Rögtön jövök!” program keretében egy projekt galériát is üzemeltetnek a Kossuth Lajos utcában. A projekt galéria mint szakértői és nyilvános fórum célja az üres ingatlanok újszerű hasznosításának elősegítése, ezen felül  nemzetközi workshopok és kiállítások keretében mutatná be más városok innovatív ingatlanmenedzsmentjének jó gyakorlatait, elősegítve a nélkülözhetetlen együttműködések megvalósulását, a budapesti önkormányzatokkal és további érdekelt szereplőkkel való közös munkát.

A Fővárosi Önkormányzat 2012 tavasza óta foglalkozik a kiüresedett üzlethelyiségek kezelésének témájával, a Rögtön jövök! ötletpályázatot idén márciusban indította el. A projekt keretében sikeres magyar vállalkozások kerültek bemutatásra, mely sikertörténetek kiválasztásához a három, a szilícium-völgyben világsikert elért magyar startup (Prezi, Ustream, LogMeIn) által alapított nonprofit szervezet, a Bridge Budapest nyújtott szakmai segítséget. A szervezet vezetője, Pistyur Veronika szerint, a sikertörténetek ismerete és tapasztalata hozzájárulhat ahhoz, hogy minél több ember azt érezze, ezt akár ő is meg tudná csinálni; egy jó ötlettel, kemény munkával és persze némi szerencsével bárki létrehozhat világsikert Magyarországról elindulva.

A „Rögtön jövök!” programról a rogtonjovok.hu weboldal „Rólunk” menüpontja alatt, illetve a facebook.hu/rogtonjovok oldalon informálódhat.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo