Környezetvédelem és profit

"Versenyképesség és felelősség - a termék fogalmának újragondolása címmel rendezi meg a Környezettudatos Vállalatirányítási Egyesület (KÖVET) éves konferenciáját október 19-én. Az eseményen átadják a szervezet által évente odaítélt Környezeti Megtakarítás Díjakat a győztes vállalatoknak.

A konferencián szó lesz arról, hogyan egyeztethető össze a környezeti és társadalmilag felelős működés a profitot termelő működéssel. Lesz előadás a nemzetközi tapasztalatokról, illetve a fogyasztók elvárásairól. Mivel a rendezvény középpontjában a fenntartható termék lesz, a résztvevők hallanak majd a termék életciklus-elemzés elméletéről és gyakorlatáról, és megismerhetik egy tanúsított környezetbarát termék kapcsán felmerült problémákat, tapasztalatokat.

A konferencia további témái között szerepel a szén-dioxid, mint termék és kerekasztal- beszélgetés keretében azt is megvitatják, hogy meddig terjed a vállalatok felelőssége.

 

A társadalmi felelősség a témája egy másik rendezvénynek- szintén október 19-én. A Braun and Partners kommunikációs cég és a Napi Gazdaság által szervezett konferencia többek között a (gazdasági) minisztériumi szerepvállalással, a nagyvállalatok szerepével és a nemzetközi tapasztalatokkal foglalkozik majd. Szó lesz a felelős versenyképességről és arról, hogyan jeleníthető meg hitelesen a cégek alaptevékenységében a társadalmi felelősségvállalás.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo