Felelős britek

Évi több tízmillió fontot spórolnak a brit Királyi Postánál az energiatakarékossági intézkedésekkel. A cég jó vállalati polgárként való működéséért felelős vezetője a brit kereskedelmi és iparkamara rendezvényén Budapesten ismertette, hogyan viszik át a vállalati felelősség gondolatát a gyakorlatba.

Munkaerőpiac és demográfiai kihívások: hogyan támogatható az aktív 50-60+ korosztály munkaerőpiaci részvétele, és milyen gazdasági értékteremtő megoldásokra van szükség?

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

Martin Antony Blake elmondta, hogy a felelős magatartás mindenképpen megéri: cég az egyik legnagyobb brit munkaadóként (192 ezer dolgozóval), már azzal is sokat spórol, ha a jobb munkakörülményekkel és dolgozói juttatásokkal elérik, hogy a betegszabadságok száma  1%-kal csökken, hiszen így akár évi 40 millió fontot tudnak megtakarítani.

Környezettudatosan a céges autókban

A vállalati flotta gépkocsijain speciális szoftverrel választják ki, majd pénzjutalommal ismerik el a legtakarékosabban vezető munkatársakat. Az épületek környezetkímélőbb használatára úgy ösztönzik a dolgozókat, hogy az adott részleg által megspórolt összeg 20%-át az ott dolgozók által megjelölt  célra fordíthatják a helyi közösségben.  A brit szakember hivatkozott egy ottani felmérésre is, mely szerint az Egyesült Királyságban az emberek 86%-a úgy gondolja, hogy a legfontosabb ügy, amire a cégeknek  figyelniük kellene, a környezet védelme.  Martin Antony Blake elmondta, hogy bár a felelős vállalati működés kötelessége minden cégnek, ez egyúttal üzleti érdek is, mert versenyképessé teszi az ezt felvállaló szervezetet. Utalt arra, hogy egy komoly cégnek nemcsak az egyre válogatósabb vásárlók, ügyfelek miatt kell jó válllati polgárnak lennie, hanem a jó munkaerő megszerzéséhez, megtartásához is fontos kritérium ez a szigetországban.

CSR igazgató a magyar minisztériumnál

A brit kereskedelmi kamara abból az alkalomból rendezett CSR-szemináriumot, hogy másodszor is kiadta CSR-rel foglalkozó kiadványát, melyben ezúttal 18 Magyarországon működő cég társadalmi jelentését tette közzé. Az eseményen részt vett a magyar Gazdasági és Közlekedési Minisztérium frissen kinevezett CSR-igazgatója. Lakatos Sándor elmondta, hogy megbízatása elsősorban, bár nem kizárólag a roma vállalkozások fellendítésére, az ország üzleti életébe való integrálására szól. Feladata továbbá, hogy munkatársaival elősegítse a céges és egyéni adózási morál javulását, a környezetvédelem figyelembe vételét, a kor és egyéb kritériumok szerinti munkahelyi diszkrimináció megszüntetését. Azon is dolgoznak majd, hogy az országban működő nagy nemzetközi vállaltok jobban együttműködjenek a kormánnyal a fenti célok megvalósítására. A tervek között szerepel például egy olyan projekt is, ami során nagy nemzetközi vállalatok szakemberei a sikeres működéshez szükséges gyakorlati tapasztalatot, - mint mondta "élő tudást" - adnák át roma kisvállalkozóknak.

A háromszáz millió forintos keretből működő minisztériumi CSR-csoport vezetője arról is beszélt, hogy az állami megrendelédeknél is figyelembe veszik majd a pályázó cégek CSR-teljesítményét, s az uniós forrásokhoz való hozzájutás feltételei között is szerepel majd a köztudatos magatartás. Ez utóbbit meghatározott szempontok szerint ellenőrzik is majd, s a vállalt feltételeket nem teljesítő cégeket pénzbüntetéssel sújtják jelentette be Lakatos Sándor.

A rendezvéynen bemutattáka  brit kamara magyarországi CSR-felmérését is, melyet 10 brit, 3 magyar és  9 egyéb  tulajdonban lévő kis, közép- és nagyvállalat vezetőivel készítettek.

Véleményvezér

Azon morfondírozik a világ, hogy nézhette be ennyire Trump az iráni háborút

Azon morfondírozik a világ, hogy nézhette be ennyire Trump az iráni háborút 

Lehet, hogy a világ legértelmetlenebb háborújának vagyunk tanúi.
Romániának semmi baja az ukránokkal

Romániának semmi baja az ukránokkal 

Románia nagy üzleteket köt Ukrajnával.
A 22 magyar borvidékből már 21-et megtámadott a halálos amerikai szőlőkabóca

A 22 magyar borvidékből már 21-et megtámadott a halálos amerikai szőlőkabóca 

Halálos járvány pusztít a magyar szőlőkben.
Kétpártrendszer felé halad az ország

Kétpártrendszer felé halad az ország 

Politikatörténeti különlegesség előtt áll Magyarország.
Sorban állás az ukránok drónjaiért

Sorban állás az ukránok drónjaiért 

Most már Ukrajna segíti Irán ellen az USA-t.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo