A StopSó után a TÉT-hez is csatlakozott a Kométa

A Kométa idén tavasszal együttműködési megállapodást írt alá a TÉT (Táplálkozás, Életmód és Testmozgás) Platformmal, továbbá termékei csomagolásán folyamatosan megjelennek az INBÉ (Irányadó Napi Beviteli Érték) jelölések is, annak érdekében, hogy a fogyasztói számára minél tudatosabb táplálkozási alternatívát kínáljon.

A Kométa '99 ZRt. a megalakulása óta elkötelezett fogyasztói kiegyensúlyozott és változatos táplálkozásának elősegítése mellett. A vállalat kizárólag megbízható forrásból származó és minőségi alapanyagokat dolgoz fel a termékei előállításához, és kiemelt figyelmet fordít arra, hogy az allergén összetevői mértékét csökkentse.

Termékei összetételét időről-időre felülvizsgálja, egyfelől a fogyasztói igények változása okán, másfelől pedig azzal a céllal, hogy a kedvelt ízvilágú termékek minél inkább beilleszthetők legyenek a fogyasztók korszerű étrendjébe. Ezt a törekvést fémjelzi, hogy 2010-ben a vállalat csatlakozott a StopSó elnevezésű Nemzeti Sócsökkentő Programhoz. A program célja, hogy felhívja a lakosság figyelmét a magas sóbevitelre és annak hatásaira. A Kométa a csatlakozással vállalta, hogy kiemelt termékei sótartalmát relevánsan csökkenti.

A Kométa idén tavasszal a TÉT (Táplálkozás, Életmód és Testmozgás) Platformmal is együttműködési megállapodást kötött. A Platform 2006-ban jött létre azzal a legfőbb céllal, hogy támogatóival együtt cselekedjen az elhízás ellen, a kiegyensúlyozott életmód és táplálkozás megvalósítása érdekében. A szervezet tevékenységének köszönhetően egyre több élelmiszeren jelenik meg az INBÉ, azaz Irányadó Napi Beviteli Érték jelölés, amelyet az Európai Unió élelmiszeripari konföderációja, a CIAA dolgozott ki 5 évvel ezelőtt. Az együttműködés elemeként a Kométa is bevezette az INBÉ jelölést főbb termékein, amely a vásárlók pontosabb tájékoztatását teszi lehetővé, hiszen az energiamennyiség mellett feltüntetésre kerül a cukor, a zsír, a zsírsav és a nátrium tartalom is egy adagra vetítve.

"A Kométa 99 ZRt. vezetőjeként és magánemberként is az egészséges életmód híve vagyok. Ezért nem volt kérdés számomra, hogy csatlakozzunk a TÉT Platformhoz, amely momentum a vállalat elkötelezettségét és felelősségét is fémjelzi, de a legfontosabb, hogy hozzájárulhatunk a fogyasztóink tudatos táplálkozásához." - nyilatkozta Giacomo Pedranzini, a Kométa ügyvezető igazgatója.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo