Tartós megoldást jelentenek az állami források?

Mennyiben jelentenek tartós megoldást a koronavírus okozta sokkra az állami tulajdonú pénzintézetek, valamint a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által nyújtott források a koronavírus-járvány miatt nehéz helyzetbe jutott hazai vállalkozásoknak?

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Minden egyensúlyi mutatóban – folyó fizetési mérleg, államháztartás, piaci egyensúly, munkaerőpiaci helyzet – Magyarország fenntartható állapotot hozott létre, ami azt jelenti, hogy a hazai gazdaság ellenálló képessége sok uniós országéhoz képest erősebb. E szavakkal érzékeltette Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke március 10-én, a Gazdasági évnyitó 2020 gazdaságpolitikai fórumon, hogy az első negyedév globális sokkja, a koronavírus-járvány egy kicsit jobb helyzetben érhette a magyar gazdaságot. Az értékeléssel az elemzők is egyetértettek.

A jegybankelnök felidézte, hogy Magyarországon 2013 óta gyors bérfelzárkózás zajlik, aminek köszönhetően a háztartások pénzügyi vagyona a közép- és kelet-európai régióban a legmagasabb. Emellett a beruházási ráta az európai országok élmezőnyében van, az államadósság jelentősen – a régióban a legnagyobb arányban – csökkent, mint ahogy a devizatartozás aránya és a nettó külső adósság is.

A jegybankelnök előadását követő napon, március 11-én az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a COVID 19-et világjárvánnyá minősítette. Ami aztán világszerte kiváltotta a korlátozó intézkedéseket.

A legsérülékenyebbek

A koronavírus tovaterjedésének lassítása céljából hirdetett „Maradj otthon” felhívás által leginkább visszavetett ágazatokban – az idegenforgalom, a vendéglátás, az építőipar, a szállítmányozás és a feldolgozóipar – tevékenykedő cégek együttes hitelállományát az MNB április második felében 700-800 milliárd forintra becsülte egy kérdőíves felmérés alapján. A jegybank arra keresett választ, hogy a vállalatok mit gondolnak, milyen hatással lesz rájuk a koronavírus-járvány. Tanulságos, hogy közel kétharmaduk arra számított, fennakadás lesz az ellátási láncokban, míg kilenc százalékuk mondta magáról azt, hogy az érzései szerint fizetésképtelenné fog válni. A cégek egyharmada jelentette ki, hogy a válság miatt elhalasztja a beruházásokat, 30 százalékuk pedig leépítést tervezett.

A már említett adósságállományon belül is nagyon magasnak bizonyult a vállalatok egy éven belül lejáró hiteleinek nagysága, különösen a feldolgozóiparban. Ami azért hordozott magában jelentős veszélyt az MNB megítélése szerint, mert azt jelentette, nagy a hitelek megújítási igénye, így finanszírozási kényszert jelentett.

Az is figyelemre méltó, hogy a jegybank áprilisi felmérése a cégek felénél már likviditási nehézséget azonosított. A likviditászavar a nagyobb részüknél egy hónaposra volt tehető, a teljesen fizetésképtelenek aránya pedig közel kilenc százalékra rúgott. A vállalatok a válsághoz elsősorban pénzügyi tartalékaik felszabadításával próbáltak alkalmazkodni, az egyharmaduk azonban már ekkor elbocsátásra készült.

A Piac & Profit cikkében összegyűjtötte a vállalkozások segítése céljából megnyíló kedvezményes forrásokat és azok feltételeit. Az írásból kiderül, kinek és milyen célra ad hitelt a Magyar Fejlesztési Bank, kiket céloz az NHP Hajrá, hogyan segít az EXIM és milyen támogatott garanciaprogramok teszik könnyebbé a vállalatok számára, hogy hozzájussanak az olcsó pénzhez.

Az összeállításból az MFB Csoport négy új, magántőkét is megmozgató tőkeprogramja sem hiányozhat, amelyek összesen 371 milliárd forint keretösszeggel nyíltak meg a tőkebefektetőket kereső cégek számára.

Olvassa el a cikket a Piac & Profitban. A legfrissebb szám június 26-tól kapható az újságárusoknál vagy megvásárolható digitálisan a Kiadónál!

 

Véleményvezér

Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata

Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata 

Orbán Viktor egyre nagyobbakat lódít egyre kevesebb sikerrel.
Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen

Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen 

Az ügyészség döntött Orbán Viktor feljelentése ügyében.
Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta

Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta 

Az új pápa előbb fogadta az ukrán elnököt, mint Orbán Viktort.
Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz

Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz 

Milliárdosok aggódhatnak egy kormányváltás esetén.
A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben

A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben 

A budapesti főpolgármester megdicsőült Strasbourgban.
A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte

A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte 

Első helyen az ipari termelői árak drágulásában.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo