Marika néni, hol a szerződés? Hát a felhőben!

A felhő-alapú dokumentumkezelés átalakítja azt a napi rutint, mellyel sokszor órák telnek el egy-egy mappa, illetve szerződés megkeresésével.                 

Tudjuk nagyon jól, hogy sokszor a régi, jól bevált, megbízható munkatársakat a legnehezebb rávenni a változásokra: a rutin-szerű munkafolyamatok felülírása bizony tíz, húsz év után bizony komoly feladat mind a cégvezetés, mind a munkavállaló részére. A felhőszolgáltatásokra való átállással azonban a bele fektetett energia nem évek, hanem hónapok alatt megtérül: az egyes dokumentumok keresésére, átnyálazására fordított idő egyrészről a töredékére csökken, másrészről ezek bármikor, bárhonnan megtehetők időtől és helytől függetlenül.

Ne maradjon le! Próbálja ki a felhőt ingyen és kockázatmentesen most!

Ugyanis a felhőnek köszönhetően immáron nem lesz szükség papír-alapú nyilvántartásra arról, hogy hol tartjuk nyilván annak a nyilvántartását, hogy a céges szerződések évek szerinti bontása melyik szobában és polcon találhatók. Miután valamennyi dokumentum tárolása elektronikusan is megtörténik, így ezek papír-alapú verzióihoz az esetek 95%-ában egyáltalán nem szükséges a fizikai hozzáférés: pár kattintás kérdése és máris megnyílik a kért szerződés, sablon számítógépünk, mobiltelefonunkon, vagy otthon a táblagépünkön anélkül, hogy annak a keresésével komoly percek, órák teltek volna el a kollegák részéről.

Amellett, hogy felhő-alapon a céges dokumentumokhoz a promt hozzáférés is egyszerűsödik, azok továbbítása, illetve hozzáférhetősége is megfelelőképpen korlátozható, melynek köszönhetően percről percre automatikus nyilvántartást kaphatunk arról, hogy egyes dokumentumokon ki, mikor és mennyit dolgozott, mikor és milyen módosítások történtek benne, a csoportos munkavégzést egy újabb szintre emelve.

*A GTS Hungary a Felhasználó által megadott adatokat az adatvédelmi törvényeknek megfelelően bizalmasan kezeli, harmadik félnek azokat nem adja át. A Felhasználó emellett hozzájárul, hogy a GTS felhasználja az adatait további marketing tevékenységei során.

Véleményvezér

Lemondott a miniszterelnök, mert cége némi uniós pénzhez jutott

Lemondott a miniszterelnök, mert cége némi uniós pénzhez jutott 

A litvánoknál nulla tolerancia van, ha korrupcióról van szó.
Csehországban teljes kormányzati támogatás mellett indult el a Pride

Csehországban teljes kormányzati támogatás mellett indult el a Pride 

A műbalhék országa lettünk.
A Szigetre nem mehetnek rasszisták a Közszolgálati Egyetemre igen

A Szigetre nem mehetnek rasszisták a Közszolgálati Egyetemre igen 

Olyan jöhet Magyarországra, aki támogatja Izrael bombázását, olyan nem, aki ellenzi a palesztínok gyilkolását.
Pintér Sándor belügyminiszter belebukott választási ígéretébe

Pintér Sándor belügyminiszter belebukott választási ígéretébe 

Szolnok közbiztonsága elesett.
Végleges, nem lesz Kneecap a Szigeten

Végleges, nem lesz Kneecap a Szigeten 

Kitoloncolják őket, ha mégis jönnének.
Szijjártó Péter meghívott egy homoszexuális házaspárt Budapestre

Szijjártó Péter meghívott egy homoszexuális házaspárt Budapestre 

Szijjártó Péter szerint szabad a szerelem Magyarországon.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo