A technológiai környezet fejlődésével, az automatizálással, a CNC programozás elterjedésével az alkatrészgyártás hangsúlya az elmúlt évtizedben eltolódott a tömegtermelés irányába. Ezek a modern gépek olyan mértékű tűrések betartását, precizitást tesznek lehetővé, amelyeknek az esetek többségében a gyakorlatban már valós hozzáadott értéke nincsen.
Azonban ez a probléma nem csak a nagy darabszámú gyártás esetén jelentkezik, a kis szériásnak számító ezres, tízezres nagyságrendű előállítás esetén is, és pont a kevés darabszám miatt a vállalatok nem vesznek figyelembe költség- és időhatékonysági tényezőket. Ahogy a prémium termékek és szolgáltatások piaca egyre nagyobb ütemben növekszik a világon, egyre inkább elvárás az alacsony darabszámú gyártás, az adott céloknak megfelelő legjobb minőség mellett.
A 2008-as válságot követően a hatékony gyártási folyamatok és optimalizálási projektek kerültek előtérbe, amely trendet a COVID-19 okozta gazdasági válság még jobban felerősített az ellátási láncok akadozása, illetve a vállalatok költségérzékenysége, és nem kevésbé a prémium üzletág dinamikus fejlődése miatt.
2021-ben a vállalatok nem tehetik meg, hogy olyan elméleti előírások alapján tervezzék és gyártassák le az alkatrészeket, amiknek létjogosultságát a gyakorlati alkalmazás már évtizedek óta felülírta.
Másik oldalról az oktatási rendszerek elméleti képzésre helyezett túlsúlya szintén abba az irányba vitte el az alkatrészek tervezéséért felelős mérnököket, hogy a valóságtól elrugaszkodott, a gyakorlati beépítésben és felhasználásban szükségtelen elvárásokkal, tűrésekkel és anyagokkal tervezzenek. Ezek a tervek viszont mind a tömeggyártás, mind a kis szériás előállítás esetén nagyságrendekkel növelik a megrendelő költségeit, és komoly rizikót jelentenek a gyártás folytonosságának fenntartása szempontjából. Márpedig egy felelős döntéshozó nem kockáztathatja meg, hogy egy hibás alkatrész miatt leálljon a termelés, ezáltal komoly anyagi és presztízs veszteséget okozva a cégnek.
Emiatt a piacon komoly igény alakult ki azon szakértők iránt, akik több évtizedes tapasztalatukra építve már a tervezési fázisban behozzák egy vállalat folyamataiba azt a legmagasabb szintű szakmai tudást, ami a szükségtelen elvárások, a hatékonytalan folyamatok, az évtizedek óta elavult előírások fejlesztését segíti, és helyette egy költség- és időhatékony gyártási folyamatot tesz lehetővé.
A TANÁCSADÁS TERÜLETEI
A tanácsadási tevékenységen belül, igazodva a piaci elvárásokhoz, 3 fő területet különböztetünk meg.
COMPONENT MANAGEMENT REVIEW
A folyamat során ellenőrzésre és értékelésre kerül a cég alkatrészgyártással és beszerzéssel kapcsolatos tevékenysége, döntéshozatali mechanizmusa, minőségi szintje és költséghatékonysága. Az alkatrészek legyártásának megbízható szervezése, a határidők pontos betartása a vállalkozás imázsát, megbízhatóságát befolyásolja a partnerek felé. Az adott folyamathoz leginkább illeszkedő, ár/érték arányban a legmegfelelőbb anyagok kiválasztása, a formában és minőségben a gyakorlatban is megvalósítható és használható alkatrészek megtervezése és legyártása pedig direkt módon hat a vállalkozás nyereségességére. A COMPONENTS MANAGEMENT REVIEW egyértelműen bemutatja a vállalkozás által jelenleg alkalmazott folyamatok eredményességét, a legjelentősebb rizikó pontokat, és javaslatot tesz a folyamatok változtatására, mellyel a vállalkozás megbízhatósága és nyereségessége javulni tud.
COMPONENT DESIGN CONSULTING
Az elmúlt húsz évben egyértelműen megfigyelhető, hogy a mérnöki képzés során kevesebb hangsúly tevődik a szakemberek gyakorlatban történő tesztelésére, fejlesztésére. Vannak olyan intézmények, ahol a gyakorlati képzés szinte teljes mértékben háttérbe szorult, vannak olyan iskolák, ahol törekednek a múltban meghatározott szint fenntartására, de piaci és generációs változások miatt itt is megfigyelhető a visszafejlődés.
Ennek következtében a munkában lévő fiatalabb mérnökök által az elméletben megtervezett alkatrészek, az azokkal kapcsolatos elvárások, az anyag kiválasztása és ezek gyakorlatban megvalósítható lehetőségeik és azok következményeik között egyre nagyobb különbség van. Alapvető jelenség a piacon, hogy feszült a megrendelő és a végrehajtó oldal között a kapcsolat, hiszen sok esetben nem történik időben egyeztetés.
Ezzel a megrendelő vállalkozás komoly költségtöbbletekkel, határidő módosításokkal, sok esetben megbízhatatlan teljesítéssel szembesül. A COMPONENTS DESIGN CONSULTING a megrendelő oldalán a tervezési fázisban lép be a folyamatba. A gyakorlati megvalósítás terén több tízéves tapasztalattal rendelkező szakemberek már az alkatrészek tervezésének első fázisában komoly támogatást tudnak biztosítani a megrendelő mérnökei számára. A szakmai tanácsadás nem csak az alkatrészek gyakorlati megvalósíthatóságára, de az anyagválasztásra is kiterjed igény esetén. Komoly tapasztalat alkatrészgyártó oldalon, hogy sok esetben egy alacsonyabb költségű anyag ugyanazt a funkcionalitás és minőséget tudja biztosítani a megrendelő céljai elérése mellett, így egy megfelelő tanácsadással komoly költségcsökkenés érhető el.
COMPLEX COMPONENT PRODUCTION MANAGEMENT
Kevés vállalkozás mondhatja el magáról, hogy az alkatrészgyártás komplex folyamatát képes ellátni. Az alkatrészgyártás, az ehhez szükséges szerszámok tervezése és előállítása, illetve az ezekhez a folyamatokhoz szorosan kapcsolódó felületkezelési munkák teljes folyamatának ismerete, szakmai hátterének felépítése, és a megszerzett gyakorlati tapasztalat átadása komoly idő – és költségmegtakarítást jelent a megrendelő számára. A COMPLEX COMPONENTS PRODUCTION MANAGEMENT ezt a komplex tanácsadást és a folyamat menedzselését biztosítja a megrendelő számára. A komplex menedzsment biztosítja, hogy a felelősség egyértelműen definiálva legyen, és a számon kérhetőség egyszerű mechanizmussal működjön. Ez megrendelői oldalon komoly gyártási támogatást biztosít.
Az alkatrészgyártásra alapvetően igaz, hogy érdemes komolyan venni, mert nagyban befolyásolja a termelés hatékonyságát, így közvetlenül időt és pénzt jelent a cégek számára a megfelelő menedzselés megléte. Bár a mondásra hivatkozva bolhából nem szabad elefántot csinálni, de a bolhát lenézni és félrelökni is veszélyes, pláne ha az a bolha aranyat ér.