Szórádi Bence az Év Fiatal Vállalkozója

24 éves vállalkozó nyerte a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetségének (FIVOSZ) évente kiosztott elismerését. A villamosmérnökként végzett Szórádi Bence szerint sikerének titka abban rejlik, hogy munkája során mindig alázattal viseltetett a szakmája iránt.

Szórádi Bence – Kép: Fivosz

Budapesten adta át a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége (FIVOSZ) az Országos Fiatal Vállalkozói Díjat, amelyet idén a LEDNAGYKER webáruházat üzemeltető JCQ Hungary Kft. tulajdonos ügyvezetője, Szórádi Bence vehetett át. A szervezet immár ötödik alkalommal hirdette meg pályázatát, amelyre olyan, az üzleti életben sikeres fiatalok nevezését várta, akik saját erejükből váltak a gazdasági élet elismert tagjaivá.

A villamosmérnökként végzett Szórádi Bence szerint sikerének titka abban rejlik, hogy munkája során mindig alázattal viseltetett a szakmája iránt: „Örülök, hogy a fizika és a kereskedelem iránti érdeklődésem mára üzleti sikerré alakulhatott. Bízom benne, hogy példámon keresztül más fiatalok is veszik majd a bátorságot, és belevágnak saját ötleteik megvalósításába” – mondta el az ügyvezető.

Szórádi Bence már a középiskolai évek alatt saját műszaki fejlesztésein dolgozott, a LED fényforrásokkal azonban a győri Széchenyi István Egyetem villamosmérnöki szakára járva kezdett kereskedni. Először Németországból importált termékeket, majd a diplomamunkája keretében létrehozott saját LED fényforrását értékesítette, amelyből több száz darabot adott el saját márkanév alatt. Ennek köszönhetően tevékenységére sorra figyeltek fel a piac szereplői, és mára a LEDNAGYKER webáruház a Magyarország meghatározó LED fényforrás értékesítőjévé vált, amely saját csatornái mellett számottevő viszonteladói hálózattal is rendelkezik.

Kovács Patrik, a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetségének alapító elnöke szerint: „Szórádi Bence bebizonyította, hogy nem csak Budapesten lehet sikeres egy fiatal, ha vállalkozni akar! Bence az egyetemi tanulmányai mellett álmodta meg, és hozta létre cégét, ami kitűnő példája annak, hogyan lehet egyszerre tanulni és érvényesülni az üzleti életben. Jó példa ő a fiatalok számára, mert úgy kapta kézhez a diplomáját, hogy amikor kilepett a munkaerőpiacra, már megteremtette saját és jelenlegi munkatársai munkahelyét.”

A FIVOSZ alapító elnöke hozzátette: „A díj a fiatal vállalkozói generáció jeles képviselőinek munkásságát ismeri el, azokat a vállalkozókat, akik koruk ellenére sikeresek a gazdasági életben, és jó példaként szolgálhatnak társaik számára. A nyertes a Mol Nyrt. által felajánlott 100 ezer forint értékű üzemanyagkártya mellett számos csúcstalálkozón képviselheti korosztályát a nemzetközi üzleti életben európai uniós követként.”

Nyolc tanács, hogy ne bukjon el az új vállalkozása
A legtöbbünknek élete folyamán néhányszor biztosan megfordul a fejében, hogy saját vállalkozásba fog. Adunk nyolc tippet, hogy ne jusson kátyúba már a legelején.

Véleményvezér

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo