Sikersztori: napelem, pályázatra

Az Agroszemek Bau Kft. sikeresen megvalósította a tervezett 50 kW teljesítményű napelemes rendszer telepítését. A korábban építőipari projektek szervezésével és üvegház építésekkel foglalkozó cég az Új Széchenyi Terv pályázat keretében energiaszolgáltatási tevékenységgel bővítette szolgáltatásait.

 


Kép:PP archív

A Kft. „A helyi hő és hűtési igény kielégítése megújuló energiaforrásokkal" című pályázatra nevezett, amelynek keretében telephelyén napenergia alapú villamosenergia-termelés kiépítésére pályázott. A rendszer megvalósítása az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg, amely 50 %-ban támogatta a projektet, amely összeg pontosan 18. 991. 206 Ft volt.

A jelenlegi átlagos elektronikus energiafogyasztásuk 15 548 kWh/hó, amely átlagosan évi 185 576 kWh villamos energia felhasználását jelenti. Ennek nagy részét a jövőben napelemek által előállított  energiából fogják biztosítani. A projekt további célja volt még a környezettudatosság növelése, a térség károsanyag-kibocsátásának csökkentése.

A tervezet során a hódmezővásárhelyi telephely területén lévő raktár épületének tetőszerkezetére helyezték a napelemeket, a ferde tetőre kialakított speciális rögzítéssel. A projekt kivitelezésében, vizsgálatában a Manitu Solar Kft. és az Envecon Kft. vett részt. A tervezet célközönsége a telephelyen működő cég és partnerei, illetve a hódmezővásárhelyi lakosság volt.

Az Agroszemek Bau Kft. a jövőben a mikrovállalkozások támogatásával szeretné fejleszteni vállalkozását.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo