Növekedésre ítélt "gyáráruház"

Férfiember csecsemővel, család kutyával egyaránt mehet bevásárolni az építésének második ütemét is maga mögött tudó biatorbágyi outlets centerbe.

Eldőlni látszik a belga, kontra skót outlets verseny Biatorbágy határában: erre lehet következtetni abból a puszta tényből, hogy az utóbbi befektetők 2004 óta szinte folyamatosan gyarapítani tudták kereskedelmi egységeiket. A múlt idő nem is egészen pontos, mivel a Premier Outlets Center igazgatója, Szebenyi Miklós éppen az augusztus 3-i avatási ünnepségen jelentette be a közvetkező ütem építésének programját is.

Mindenesetre az már bizonyosság, hogy elkészült és átadták rendeltetésének a második "gyáráruházi" egységet a közigazgatásilag Biatorbágyhoz tartozó, de a vásárlóközönség szerint Budaörs határában lévő, üzletek sokaságából álló "faluban", ott, ahol a világszerte ismert márkákat 30-70 százalékos kedvezménnyel értékesíttetik a gyártó-kereskedő cégek. Magyarországon 2004-ben épült fel egyszerre két outlets áruház, meglepő módon egymástól néhány kilométernyi távolságra. Mindkettő, jellegének megfelelően, ismert termékmárkák eladására vállalkozó boltokat üzemeltet, a portékák pedig egyebek között azért olcsóbbak, mert már nem tartóznak az aktuális divatcikkek közé. A két főváros-közeli üzletcsoport beváltotta az építtető és működtető nemzetközi cégek reményeit, pontosabban a Premier Outlets Center többlépcsős bővítése arra utal, hogy ez a vállalkozásnak talán kedveltebb a vásárlók körében.

Az augusztus 3-i avatást követően néhány hét alatt a Premier Outlets Center három új épületében lévő boltok bérlői megnyitják a vevők előtt is üzleteiket. A 4800 négyzetméteres területen 20 új üzlet startolt most, további 7 nyílik augusztus és szeptember során, s összesen 76 cég kínálja majd portékáit. A most érkező újak - azaz új márkák - között olyan neveket találhatók, mint a 4You, a Gant, a Gin Tonic, a Cross Jeans, a Signora, a Fanatiq, a Persona, a Kappa, a Heavy Tools, a Haft, a Hucke, a Von Dutch, a Bomb Boogie, az Ecko, a Sale Pepe, a Broadway/Zagora, a Baldini és Branch Shoes. Augusztus 5-én nyílik a Benetton, majd azt követően további üzletekkel bővül a kínálat: augusztusban a Converse/O'Neill és Sasch/Pancaldi márkákkal, szeptemberben pedig a Brummel gyermekruházati és a Gardeur női, férfi ruházatot árusító üzletekkel. Új kategóriát képvisel egy játéküzlet, és az augusztus végén megnyíló, lakástextíliákat kínáló Möve. A Levi's a jelenlegi üzletéből egy több, mint kétszer nagyobb területre költözik, míg a jelenlegi Levi's bolt helyén a cég egy másik márkáját, a Dockerst forgalmazza majd. Ezzel egyidőben a Kitchen Factory konyhafelszerelési bolt is több, mint kétszeresére növeli területét, valamint ősszel tovább terjeszkedik a Nike is. A 2004-es 6,5 milliárd forintba került beruházásnál a mostani lényegesen olcsóbb, a 2,5 milliárd forintba ugyanis nem kellett belefoglalni a már kiépített infrastruktúrát például. Ugyanaz lesz igaz a harmadik ütemre is, melynek során 35-40 üzlet készül el.

A "régiekkel", azaz a 2004. óta betelepült 49 bolttal együtt a mostaniak is azonos szabályrendszerhez alkalmazkodva tevékenykednek. Ez azt jelenti, hogy kötelezően legkevesebb 30 százalékkal olcsóbban értékesítenek az üzletek. A tavalyi 1,2 millió látogató - az autóval érkezőket tudták számolni - 65 százaléka garantáltan vásárolt is, s ez igen jó arány a kereskedelem e szektorában. A nyitás éve óta nem csupán a látogatószám és a forgalom bővült, hanem a vállalkozás bevétele is, az amúgy jutányos bérleti díjat forgalomarányosan is fizetik a kereskedelmi cégek a bérbeadónak. Szebenyi Miklós igazgató néhány "kereskedelmi fogásról" is beszámolt a második ütem megnyitása alkalmából. Így arról, hogy minden üzletüket meg tudják közelíteni a mozgássérültek. Gondoltak arra, hogy apák is érkezhetnek egészen kicsi gyermekekkel, ezért az urak mellékhelyiségeiben is van pelenkázó. Nincsenek kitiltva a Premier Outlets Center a kutyákat hozó vásárlók sem. De talán ennél is fontosabb, hogy a bérlők nem ellenséges cselekedetnek, hanem szakmai érdeknek tartják a mistery shopping szolgáltatást. Ez az ellenőrzés - a titkos vásárló - és a 40-50 pont szerinti évi kétszeri értékelés a minőség eszköze. Mint ahogy a minőség eszköze az is persze, hogy legyen elegendő képzett eladó. Kiderült, hogy vannak ugyan, de váratlanul sokan nem a környező településekről érkeznek, hanem Budapestről. A falvaknak nemigen volt igényük az Outlets Center teremtette új munkahelyre.

Véleményvezér

Beszáll-e Trump személyesen a magyar választási kampányba? Orbán Viktor meghívta

Beszáll-e Trump személyesen a magyar választási kampányba? Orbán Viktor meghívta 

Donald Trump levele Orbán Viktor miniszterelnöknek.
Hátrahagyják sebesültjeiket az oroszok

Hátrahagyják sebesültjeiket az oroszok 

Hatalmas és nehézkes az orosz hadsereg, kárt okozni főleg a tömegével tud, nem pedig a csapások precizitásával.
A lengyeleknek sikerült, hazatérnek az egykori kivándorlók

A lengyeleknek sikerült, hazatérnek az egykori kivándorlók 

A lengyelek sikeresen zárkóznak fel Nyugathoz.
A hollandok kiszállnak, elegük lett Trump egyre erőszakosabb akcióiból

A hollandok kiszállnak, elegük lett Trump egyre erőszakosabb akcióiból 

Trump békegalamb helyett egyre inkább ragadozóként viselkedik.
A Brexit eredménye, kevesebb európai, soha nem látott számú migráns

A Brexit eredménye, kevesebb európai, soha nem látott számú migráns 

Sok mindenre nem gondoltak a Brexit rajongók.
Bora Borán landolt Mészáros Lőrinc és neje

Bora Borán landolt Mészáros Lőrinc és neje 

Mi toljuk a havat, Lölő pedig a hasát sütteti.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo