Melyek a legjobb bankok Magyarországon?

Az OTP Bank lett a MasterCard - év bankja 2011 verseny fődíjasa - derült ki a november 10-én megtartott díjátadón. A verseny másik nagy nyertese idén, két első helyet is szerezve Az év leginnovatívabb bankja és Az év lakossági hitelterméke kategóriákban, az UniCredit Bank lett.

Gauder Milán, a MasterCard Europe, regionális vezetője a díjátadón elmondta: „Idén hatodik alkalommal rendeztük meg a MasterCard - év bankja versenyt. A nehéz körülmények ellenére közel száz pályázatot nyújtottak be a pénzintézetek. A program nem lenne ennyire sikeres a magyar bankszektor töretlen és élénk piaci versenye, a látható és az ügyfelek szemében is elismert innovációik nélkül. Versenyünk fő célja, hogy minden évben lajstromba vegyük a legjobb termékeket, és ezekről tájékoztassuk a szélesebb közönséget."

Az OTP Bank az év során tovább erősítette tőkehelyzetét, emellett az ügyféligények magas szintű kielégítésére is figyelmet fordított: több tízezer ügyfelének segített Adósvédelmi Programjával.

Az év lakossági számlacsomagja a rendkívül sikeres 0 Ft-os bankszámla a Citibanktól. A pénzintézet közlése szerint a számlanyitások száma 50%-kal nőtt az elmúlt egy évben. Az év lakossági megtakarítási termékének a Raiffeisen Bank új Rugalmas Betétduóját választotta a zsűri. A termék egyesíti az ügyfelek lekötött betétekkel szemben támasztott két legfontosabb igényét: a magas kamatot és rugalmas hozzáférhetőséget.

Az UniCredit Bank „Előrelátó hitel" programja igazi szemléletváltást jelent a lakásvásárlási hitelezésben, mert az ügyfél már fél évvel a lakáskeresés előtt megtudhatja, pontosan mekkora hitelre jogosult - a zsűri ebben az évben ezt a terméket tartotta első helyre érdemesnek Az év lakossági hitelterméke 2011 kategóriában.

Az év leginnovatívabb bankja is az UniCredit lett 2011-ben, ugyanis a hazai bankok közül elsőként az UniCreditnél lehet ATM-en keresztül, banki nyitvatartási időn túl, úgy készpénzt befizetni, hogy a befizetett összeg rögtön rendelkezésre áll a számlán és azonnal felhasználható.

Az év társadalmilag felelős bankja kategória külön felkért, a CSR területén kompetens szakemberekből álló zsűrije idén az aktív társadalmi szerepét szolgáltatásai szintjén is megjelenítő MagNet Bankot tartotta a legjobbnak. A pénzintézet banki nyereségének 10%-ról 2011-ben közel 10.000 ügyfele rendelkezett, 92 hazai közhasznú civil szervezet javára.

A MasterCard - év bankja gálán idén másodszor adták át a MasterCard és a Pénziránytű Alapítvány által közösen meghirdetett díjat: A pénzügyi kultúra fejlesztése terén legaktívabb banknak. A kategória győztesének szóló díjat az idei évben ismét a Budapest Bank vihette haza. A nyertes pénzintézet a 2011-es évben is kiemelkedően törekedett a világos és egyértelmű kommunikációra, amelyet az ügyfelek tájékoztatásához kifejlesztett programok és kiadványok támogatnak hozzájárulva a pénzintézet lényegre törő szemléletmódjának megvalósításához. A bank társadalmi felelősségvállalási stratégiájában továbbra is meghatározó szerepet játszik a pénzügyi kultúra fejlesztése.

A verseny történetében először született döntetlen eredmény, a hazánkban működő pénzintézetek vezetőinek szavazat alapján: Harmati László, az FHB Bank üzleti vezérigazgatója Gyuris Dániellel, az OTP Jelzálogbank elnök-vezérigazgatójával megosztva nyerte el az év bankára kitüntetést.

A közel száztagú, pénzügyi szakértőből, vezetőkből, újságíróból álló zsűri szerint pedig Soltész Gergő az FHB Bank vezérigazgató-helyettese lett Az év ifjú bankára 2011-ben.

Az idei teljes rangsor:

MasterCard - Az év bankja 2011

  1. OTP Bank
  2. Budapest Bank
  3. Citibank

MasterCard - Az év leginnovatívabb bankja 2011

  1. UniCredit Bank
  2. Takarékbank
  3. OTP Bank

MasterCard - Az év lakossági hitelterméke 2011

  1. UniCredit Bank
  2. Budapest Bank
  3. K&H Bank

MasterCard - Az év lakossági megtakarítási terméke 2011

  1. Raiffeisen Bank
  2. UniCredit Bank
  3. Duna Takarékszövetkezet

MasterCard - Az év lakossági számlacsomagja 2011

  1. Citibank
  2. UniCredit Bank
  3. Raiffeisen Bank

MasterCard - Pénziránytű Alapítvány - A pénzügyi kultúra fejlesztése terén legaktívabb bank 2011

  • Budapest Bank

MasterCard - Az év társadalmilag felelős bankja 2011

  1. MagNet Magyar Közösségi Bank
  2. Raiffeisen Bank
  3. Citibank

MasterCard - Az év ifjú bankára 2011

  1. Soltész Gergő (FHB Bank vezérigazgató-helyettes)
  2. Katona Ildikó (MKB Bank ügyvezető igazgató)
  3. Kovács András (az AXA Bank Europe SA Magyarországi Fióktelepének Megtakarítás és Napi bankolás üzletág vezetője)

MasterCard - Az év bankára 2011

1. Harmati László (FHB Bank üzleti vezérigazgató) és Gyuris Dániel (OTP Jelzálogbank elnök-vezérigazgató)

Véleményvezér

Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában

Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában 

A makulátlanság egy elengedhetetlen szempont Norvégiában.
Lengyelországnak jót tett a kormányváltás

Lengyelországnak jót tett a kormányváltás 

A lengyel gazdasági csoda nem három napig tart.
Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában

Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában 

Mindenképpen javítani kellene a finanszírozáson.
Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek

Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek 

A világgazdaság számai egyre javulnak, miközben a magyar államháztartás senyved.
Magyar Péter szerint levitézlett, idegen nyelven nem beszélő magyar politikusok vannak Brüsszelben

Magyar Péter szerint levitézlett, idegen nyelven nem beszélő magyar politikusok vannak Brüsszelben 

Tényleg ciki Brüsszelben az idegen nyelvet alig tudó magyar képviselők jelenléte.
Jó hír, mégsem pusztul el a világ

Jó hír, mégsem pusztul el a világ 

Sokan úgy gondolják, hogy addig létezik a világ, amíg vannak méhek.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo