Megvan az év legjobb online kereskedője!

A SZEK.org, az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ), valamint a kirowski Isobar által nyolcadik alkalommal megrendezett „Az Év Internetes Kereskedője Díj” 2014 évi nyertese az eOptika.hu online áruház.

Az eoptika.hu csapata nyert - Kép: Szek.org

„Az Év Internetes Kereskedője Díj” első fordulójában a közönségszavazatok döntöttek, kiderült, hogy ki a 32 legnépszerűbb olyan hazai internetes kereskedő, aki magyarországi cégbejegyzéssel és Vedd a neten! Webshop minősítéssel rendelkezik, online kiskereskedelmi tevékenységet folytat és előző éves árbevétele nem haladja meg a 1,5 milliárd forintot. Közel 10.000 szavazat érkezett több, mint 300 weboldalra, akik közül a TOP 32 webáruház pályázatot nyújthatott be, s a második fordulóban a szakmai grémium és a felelős kereskedőkből álló zsűri választotta ki közülük Az Év Internetes Kereskedőjét 2014-ben.

(Egyre több szegmensben terjed az e-biznisz, kezd a mezőgazdaságban is teret nyerni.)

A megtisztelő cím elnyerésével az eOptika.hu online áruház jogot szerzett arra, hogy használhassa „Az Év Internetes Kereskedője 2014” címet és Szetnics Lászlótól, a MasterCard regionális mobil üzletfejlesztési vezetőjétől megkapta a díj főtámogatójának, a MasterCard®-nak a fod̋ íját, 1 millió Ft értékű hirdetési kampányt, amelyet a díjazott 2014 utolsó negyedévében használhat fel.

A fődíj nyertese mellett a szervezők nyilvánosságra hozták a zsűrizés pontozása alapján a második, harmadik, illetve negyedik helyezettet.

Az Év Internetes Kereskedője, 2014 I. helyezett eOptika.hu

Az Év Internetes Kereskedője, 2014 II. helyezett maesteszinhaz.hu

Az Év Internetes Kereskedője, 2014 III. helyezett ruhafalva.hu

Az Év Internetes Kereskedője, 2014 IV. helyezett harisnyadiszkont.hu

A zsűri a döntés során értékelte a kereskedők pályázatát, melyben kiemelt szempontként szerepelt a vállalkozások üzleti modellje, az elért üzleti eredmények, a honlapok színvonala, fogyasztóvédelemmel kapcsolatos ismertetőinek minősége és nem utolsó sorban a felhasználóbarát kialakítás.

Betelt az internet?
Az elmúlt években robbanásszerűen fejlődött az internetes kereskedelem Magyarországon és a világban is, de szakértők arra figyelmeztetnek, hogy a webshopok aranykorának lassan vége szakad. Ám ez nem jelenti azt, hogy az online felület nem marad fontos csatorna az értékesítésben. Sőt!

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo