A Microsoft beengedi a böngészőket a Windows-ba

A Microsoft megnyitja a Windows-t más Internet böngészők előtt is, hogy elhárítsa az uniós eljárást - jelentette be az Európai Bizottság pénteken (2009. július 24.). A szoftveróriás és a Bizottság harca ezzel új fordulatot vett.

Még az év elején indult vizsgálat a Microsoft ellen, mert az Európai Bizottság szerint a cég súlyosan sérti a fogyasztók jogait azzal, hogy piaci erőfölényével visszaélve a saját böngészőjét, az Internet Explorert a Windows operációs rendszerének elválaszthatatlan részéve tette.

A kifogásokra válaszul a redmondi cég azt ajánlotta, hogy deaktiválhatóvá teszik az Explorert, míg a Bizottság álláspontja már az év elején is az volt, hogy az operációs rendszernek fel kell ajánlania a konkurens böngészőket.

Erre tett most javaslatot a Microsoft: a cég tervei szerint a Windows 7-nek része lesz egy olyan képernyő (ballot screen), ahol a felhasználó szabadon választhat a felajánlott böngészők, így az Internet Explorer mellett például a Mozilla Firefox, Google Chrome vagy Opera web-böngészők közül. A felhasználó bármelyiket letöltheti a fejlesztő weboldaláról, telepítheti, beállíthatja alapértelmezettként, illetve az Internet Explorert akár le is tilthatja, amelyre a Windows 7 lehetőséget ad. A szoftvercég termékei így megfelelhetnének az uniós versenyjognak, és nem utolsó sorban a függőben lévő trösztellenes eljárást is megszüntethetik.

Az elemzők szerint a javaslattal mindkét fél jól járhat, és a közeljövőben megjelenő - több mint tíz millió felhasználó által tesztelt - Windows 7 "E" jelzéssel, böngésző nélkül érkezhet majd az európai a boltokba.

A Bizottság üdvözölte Microsoft bejelentését, és vizsgálja, hogy a javaslat mennyire orvosolja a korábban felmerült versenyjogi aggályokat. A Bizottság hivatalos sajtóközleménye itt olvasható.

Véleményvezér

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.
Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen

Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen 

Nem jött össze Trumpnak a korlátlan hatalom igénye.
Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban

Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban 

Nagy váltás Romániában.
Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok

Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok 

Nyílik az olló Lengyelország és Magyarország között.
Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak

Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak 

Az ukrán parancsnok fordulatot vár a háborúban.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo