20 éves a PC World!

Jubileumi lapszámmal, abban sok érdekességgel és extra ajándékokkal ünnepli 20 éves évfordulóját a PC World. 1992-ben indult útjára hazánk meghatározó informatikai havilapja, ami azóta is fontos szerepet vállal abban, hogy érthetően és szórakoztató módon mutassa be az új technológiákat, készülékeket.

A tavalyi és az idei év fordulópont volt a magazin életében, hiszen az eddigi legnagyobb dizájnváltásra, illetve tartalomfrissítésre került sor.

A márciusi lapszám több érdekességgel és ajándékkal szolgál: átnézzük, hogy mi történt az elmúlt 20 évben az IT területén, megnézzük, hogy miknél és kiknél idősebb a PC World, megszólaltatjuk az összes, eddigi főszerkesztőt. A két teljes verziós szoftver mellett olvasóink egy 12 ezer forintos Google AdWords kuponnal is gazdagabbak lehetnek, így vétek lenne kihagyni a PC World legfrissebb számát.

Véleményvezér

Kormányváltás lesz Csehországban, de Ukrajna támogatása marad

Kormányváltás lesz Csehországban, de Ukrajna támogatása marad 

Babis célja egypárti kormány létrehozása, amelyet más pártok kívülről támogatnának.
Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből 

Az adófizetők pénze könnyen vihető préda.
Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo