Mától új korszak kezdődött a boltokban

Új és kötelező szabály lépett életbe márciustól, sok mindennapos háztartási gép új energiafogyasztási címkét kap. A változtatás célja, hogy a vásárlók a jövőben könnyebben ki tudják választani, melyiket érdemes megvenniük. Mit jelentenek a betűk? Miért nem kell megijedni, ha például csak „C” osztályba sorolt mosógépet talál valaki az adott üzletben? Konkrét válaszok a Tudatos Vásárlók Egyesületétől.

Márciustól a háztartási gépek jelentős része – hűtőgépek, mosogatógépek, mosógépek, televíziók, villanykörték és lámpák - új energiafogyasztási címkét kap. Az energiacímkék már eddig is ott voltak a gépeken, sőt, az EU egyik elemzése szerint a 1995-ös bevezetésük óta a vásárlók túlnyomó része – 85 százaléka – a címkék adatai alapján döntött egy-egy gép beszerzéséről. Ugyanakkor változtatásra volt szükség, mégpedig azért, mert az eddigi rendszer nem adott pontos tájékoztatást. Vevőként akár azt hihettük egy A+-os jelölésű gépről, hogy alacsony energiafogyasztású és hatékony. Pedig előfordulhatott, hogy hiába az első látásra jó osztályzat, ez az A+-os gép pusztán átlagos teljesítményű és nem is feltétlenül a legkedvezőbb fogyasztású.

Tehát márciustól eltűnnek a „+” jelek, és maradnak a sima betűk. Ez már önmagában elég egy új korszak indulásához, de ennél azért többről van szó, éppen ezért a Tudatos Vásárlók Egyesülete összegyűjtötte, mit jelent a vásárlók számára az új szabályozás.

Ilyen címkékkel lehet találkozni a boltokban:

(A kép forrása: Innovációs és Technológiai Minisztérium)

(A kép forrása: Innovációs és Technológiai Minisztérium)

Tehát leegyszerűsítve az „A” kategóriába tartozó gépek a legtakarékosabbak, míg a „G” osztályosok képviselik a másik végletet.
Nagyon fontos látnunk, hogy márciustól a boltokban nem biztos, hogy lesznek „A” gépek. Lehetnek olyanok, amelyek „B” vagy „C” jelöléssel lesznek kitéve az üzletekben vagy az online áruházakban, de ettől nem kell megijedni. Mindez nem azt jelenti, hogy ezek nagy energiafogyasztásúak lennének. Az új szabályozás bevezetésével a korábbi fogyasztási limiteket is módosította az Európai Unió. Vagyis egy korábban A+++-os hűtő az új rendszerben akár átkerülhet B vagy C kategóriába.

Ez első látásra logikátlannak tűnhet, de azért lett ez a megoldás, mert a jövőben a háztartásigép-gyártók fejlesztéseinek köszönhetően alacsonyabb fogyasztású gépek érkeznek majd a piacra és azoknak is „kell a hely” a jelölő skálán. Annak érdekében, hogy ne kelljen 3-5 évente módosítani a címkézési rendszert, márciustól még nem biztos, hogy minden gépnél lesz „A” osztályos, hanem csak évek múlva.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo