Új befektetések dominálnak a magyar kockázati tőkepiacon

2018. október 12. péntek - 06:00 / piacesprofit.hu
  •    

Korai fázisú befektetések uralják a kockázati tőke piacát, írja a HVCA. Magyarországon újra élénkül a kockázati tőkebefektetések piaca, különösen a fogyasztói termékek & retail szektorban.

A Magyar Kockázati- és Magántőke Egyesület (HVCA) jelentése szerint 2018. második negyedévében 49 vállalkozás összesen 3,26 milliárd forint tökéhez jutott a kockázati tőke piacán. Ez az összeg közel a duplája a 2017-es év ugyanezen időszakában (1,862 milliárd forint) realizáltnak, ugyanakkor kevesebb, mint két évvel ezelőtti (2016 Q2: 7,869 milliárd forint).

Szerény bővülés

A startupok a befektetők kedvencei?
2018 első negyedévében a kockázatitőke-iparág újra az erősödés jeleit mutatta, az év második felében pedig az új állami és magánalapok indulása hozhat további fellendülést 2017-hez képest.

Bár a 49 tranzakció lényegesen több mint a tavalyi öt, mégis elmarad a 2016 április-június időszakában záródott 60 ügylettől. A befektetések 55 százaléka – 49-ből 27 – előzmény nélküli, ún. első körös befektetés volt, ezek tették ki a vizsgát negyedévben elkönyvelt teljes befektetett összeg 81 százalékát.

A legjelentősebb értékű tranzakció a PortfoLion Regionális Magántőke Alaphoz köthető, ők 5 millió dollárt fektettek az egyik legnagyobb magyar big data cégbe, a Starschema Kft-be. Ebben az időszakban az átlagos befektetési érték 69 millió forint volt, ami közel duplája az első negyedéves 35 milliónak. A befektetések értéke széles skálán mozgott a vizsgált időszakban, a Starschema 1,5 milliárd forintos befektetési értéke közel ötszázszor akkora, mint az időszakban regisztrált legkisebb, 3 millió forintos tranzakció.

A legtöbb ügylet az inkubációs fázisban lévő vállalkozásoknál történt; 29 a 49-ből, a szektor jellegéből adódóan értelemszerűen alacsony, 7 millió forint körüli átlagos befektetési összeggel.

Kedvelt iparágak

2018 második negyedévi tőkebefektetések összesen tíz különböző szektorba irányultak. Az összeget tekintve a legtöbb az üzleti és ipari szolgáltatások, valamint a fogyasztói szolgáltatások ágazatba. Az itt elköltött 1,879 milliárd forint a negyedévben befektetett összeg 58 százalékát tette ki.

A Starschema tranzakciónak köszönhetően a legnagyobb befektetési értékű tranzakciókra a fogyasztói termékek & retail szektorban került sor, összesen 300 millió forint értékben. Ezt követik az élettudományok, 248 millió forinttal. Ezeken kívül két másik, 100 millió forint feletti befektetésre kerül sor; egyikre az üzleti & ipari szolgáltatások, másikra az IT & elektronika szektorban.

Kiszállások

Ugyancsak megélénkülni látszik az „exit-oldal”: a negyedévben 14 kiszállásra került sor, míg tavaly egész évben összesen 11 exitet regisztrált a HVCA. Pozitív hír az is, hogy a 14 kiszállás hét alaphoz köthető.

5 esetben a management általi kivásárlásra, 4 alkalommal zártkörű értékesítésre került sor. 2 társaságot leírtak a befektetők, másik kettőnél másik alapnak való eladással zárult a befektetés, míg egy esetben pénzügyi intézménynek történő eladásnál valósult meg az alap kiszállása.  Az eladott társaságokban a befektetők átlagosan 5 évig voltak tulajdonosok.

Tőkegyűjtés

A jövőre nézve pozitív hatás várható attól, hogy vizsgált időszakban kötötték meg az új Jeremie-szerződéseket. Ennek részeként 8 alapkezelő jutott nagyságrendileg 75 milliárd forint forráshoz magánbefektetőktől és a Magyar Fejlesztési Banktól. Az adminisztratív feladatok teljesítését követően ezen alapok indulására várhatóan az év hátralévő hónapjaiban kerül sor.

A 8 alapkezelőn kívül a CEE Equity Partners jelentett sikeres forrásbevonást. Ők 800 millió euró értékben gyűjtöttek tőkét a Kína-KKE Befektetési Együttműködési Alapjához.

Feliratkozom a(z) Pénzszerzés téma cikkértesítőjére. A megjelenő új cikkekről tájékoztatást kérek

Segítünk kiszámolni

EKÁER kalkulátor

kalkulátor

Céges bankszámla

kalkulátor

Pályázatkereső

kalkulátor