Törlesztési moratórium: hogyan hat a könnyítés az egyes szektorokra?

Múlt hét szerdán jelentette be Orbán Viktor a hiteltörlesztési moratóriumot, amelyet szinte azonnal követett a hozzá kapcsolódó kormányrendelet kihirdetése is. Az elérhető MNB statisztika alapján ez mintegy 8.300 milliárd forint banki hitelre terjedhet ki a kormányrendelet értelmezésétől függően. Az Opten elemezte, hogy mely szektorokra hogyan hat a könnyítés.

Adatbázisuk szerint a hosszú lejáratú banki hitelek törlesztési moratóriuma több mint 33 ezer vállalkozást érint, de mivel a moratórium a rövidlejáratú banki hitelekre is kiterjed, ezért ez a szám ennek akár többszöröse is lehet. Ezért is nehéz ebben a körben megmondani, hogy pontosan mennyi foglalkoztatottat érint közvetlenül vagy közvetve a rendelkezés. A hosszúlejáratú hitelekkel rendelkező vállalatok több mint 1.250.000 főt foglalkoztatnak.

A hosszúlejáratú kötelezettségeken belül országos átlagban a hitelek aránya 16,3 százalék. Ez az arány, néhány ágazatban jelentősen magasabb: így a mezőgazdaság (69,5 százalék), a kereskedelem és gépjárműjavítás (53  százalék), a szálláshelyszolgáltatás és vendéglátás (43,1  százalék) valamint a feldolgozóipar (39,9  százalék) területén a moratórium hatása erőteljesebben jelentkezik majd.

Sok lesz a dolga a kormánynak a gazdaság megmentésével, sok intézkedésre lesz szükség a károk csökkentéséhez. A feldolgozóipar is nagy kihívás előtt áll – részben a rendelkezésre álló szűk készletek miatt, – hiszen a banki hitelállomány 20  százaléka ebben a körben kerül felhasználásra és e kör banki hitelállományának 76  százaléka devizahitel. Valószínűleg további intézkedések várhatóak ezen a területen, hiszen foglalkoztatotti létszámát tekintve ez az ágazat meghaladja a 700 ezer főt.

A járvány időbeli lefutása és a hozzá kapcsolódó kormányzati lépések alapvetően befolyásolják a cégek csőd-kockázati indexét. A fizetőképesség ellenőrzése felértékelődött, hiszen ennek hiányában másodlagos gazdasági hatásként akár a pénzügyileg stabil cégeket is nehéz helyzetbe sodorhatják a nemfizető ügyfelek. Törekedni kell arra, hogy megelőzzük a tartozás láncok kialakulását, hiszen ez a teljes hazai gazdaságot veszélyeztetné. Már az első komoly kormányzati intézkedések után alig egy héttel több, mint 30 ezer cég kockázati besorolása és a javasolt hitelkeretmaximuma változott negatív irányban – derül ki az Opten céginformációs cég adataiból.

Véleményvezér

Mélypontra ért a magyar belpolitika, avagy büdös-e Menczer Tamás szája?

Mélypontra ért a magyar belpolitika, avagy büdös-e Menczer Tamás szája? 

Még egy lépcsőt lejjebb lépett a magyar belpolitika.
Legyél hatósági főállatorvos állatorvosi diploma nélkül

Legyél hatósági főállatorvos állatorvosi diploma nélkül 

Kevés a hatósági állatorvos.
Kormányváltó hangulat

Kormányváltó hangulat 

Oda a Fidesz népszerűsége.
Sok nagy okos már világháborút lát

Sok nagy okos már világháborút lát 

Az orosz ballisztikus rakéta bevetése egy teszt volt.
Súlyos higiéniai problémák miatt megbüntették a szekszárdi kórházat

Súlyos higiéniai problémák miatt megbüntették a szekszárdi kórházat 

A büntetés mértéke nevetséges.
Bécsben olcsóbb lakni, mint Budapesten

Bécsben olcsóbb lakni, mint Budapesten 

A jövedelemhez képest Bécsben a legolcsóbb a lakhatás egész Európában.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo