Milliárdokat szakítanak a szociális szövetkezetek

Az elmúlt négy évben több mint ezerrel nőtt a működő szociális szövetkezetek száma Magyarországon, elsősorban a számukra kiírt uniós pályázatok miatt – derül ki az Opten Kft. céginformációs adataiból. Ez a trend valószínűleg 2016-ban is kitart, mivel idén szeptemberben indul a GINOP-5.1.3.-16 Társadalmi célú vállalkozások ösztönzése című európai uniós pályázat.

Kép: Sxc

A 2006. évi X. törvénnyel életre hívott új vállalkozási forma célja, a hagyományos profitszerzésen felül, a szövetkezeti tagok által kitűzött különböző közösségi igények (oktatási, kulturális, szociális, foglalkoztatási stb.) kielégítése. Jellemzően e szövetkezetekben hátrányos helyzetű csoportok (inaktívak, romák, fogyatékkal élők stb.) segítése és gazdasági aktivitásuk növelése áll a középpontban.

A cégadatokból megfigyelhető, hogy 2006 és 2012 között csak elenyésző számú szociális szövetkezet alakult. 2012-ben összesen 377 darab ilyen vállalkozás működött az országban, összesített árbevételük pedig alig haladta meg a 657 millió forintot. 2013-ban viszont jelentősen megugrott az újonnan alapított szociális szövetkezetek száma, köszönhetően a Társadalmi Megújulás Operatív Program (TÁMOP) keretében meghirdetett pályázatoknak. Az 1236 új alapítású szociális vállalkozással együtt 2013-ban már 1603 darab szociális szövetkezet gazdálkodott Magyarországon, 1,1 milliárd forintot meghaladó nettó árbevétellel. A pályázatokban előírt 2 éves megvalósítási időszak miatt a lehívott uniós források a 2015-ös árbevételadatokban jelennek meg először. 2015-ben az ilyen cégformában működő vállalkozások árbevétele ennek köszönhetően 13,5 milliárd forintra emelkedett.

A szövetkezet lehet a kiút a közmunkából
A társadalmi vállalkozások fontos szerepet töltenek be a fenntartható gazdaságban, a kormányzat törekvései szerint pedig a szociális szövetkezetként működő kezdeményezések a közfoglalkoztatásból kivezető utat is jelenthetik. Valódi piaci sikereikhez fontos az együttműködés, ebben szövetség segíti őket.
Az idei évben, a Széchenyi 2020 program keretében feltételezhetően utoljára nyílik lehetőség a szektor számára nagy mennyiségű uniós vissza nem térítendő forrás megszerzésére. A már említett, GINOP-5.1.3.-16 pályázat keretében 6 milliárd forint kerül pályáztatásra. Hazai forrásból, a Nemzeti Foglalkoztatási Alap terhére pedig 9.4 milliárd forint támogatásra nyújthatnak be igényt az önkormányzati taggal rendelkező szociális szövetkezetek.

„A szektor számára a jövő nagy kérdése, hogy a rengeteg pályázati forrást sikerül-e hosszú távon gazdaságilag is fenntartható projektre felhasználni, ellenkező esetben a következő években a szociális szövetkezetek számának gyors csökkenését prognosztizálhatjuk” – mondja Pertics Richárd, az Opten Kft. céginformációs igazgatója.

A sikeres társadalmi vállalkozás receptje
A társadalmi vállalkozások működéséhez éppúgy elengedhetetlen a jó üzleti terv és a fenntartható gazdálkodás, mint minden más cégnél. Ahhoz azonban, hogy társadalmi szerepüket is sikeresen betöltsék, még sok másra is szükség van. A sikerrecept számos eleme minden cég számára hasznos tanács!

Véleményvezér

Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában

Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában 

A makulátlanság egy elengedhetetlen szempont Norvégiában.
Lengyelországnak jót tett a kormányváltás

Lengyelországnak jót tett a kormányváltás 

A lengyel gazdasági csoda nem három napig tart.
Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában

Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában 

Mindenképpen javítani kellene a finanszírozáson.
Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek

Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek 

A világgazdaság számai egyre javulnak, miközben a magyar államháztartás senyved.
Magyar Péter szerint levitézlett, idegen nyelven nem beszélő magyar politikusok vannak Brüsszelben

Magyar Péter szerint levitézlett, idegen nyelven nem beszélő magyar politikusok vannak Brüsszelben 

Tényleg ciki Brüsszelben az idegen nyelvet alig tudó magyar képviselők jelenléte.
Jó hír, mégsem pusztul el a világ

Jó hír, mégsem pusztul el a világ 

Sokan úgy gondolják, hogy addig létezik a világ, amíg vannak méhek.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo