Szijjártó Péter bejelentette – ehhez a beruházáshoz ad 675 milliót a kormány

A GE 3,3 milliárd forintos beruházással bővíti a budapesti és szegedi digitális egészségügyi fejlesztésekkel foglalkozó központjait, a kormány ehhez 675 millió forint támogatást biztosít - mondta a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön sajtótájékoztatón, Budapesten.

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Szijjártó Péter hozzátette, hogy a beruházás során 45 új kutatással, fejlesztéssel foglalkozó mérnököt vesz fel a cég. A miniszter szerint most az átlagosnál is nagyobb teher nyomja az egészségügyi ellátórendszereket, így felértékelődik a mesterséges intelligenciára alapuló megoldások szerepe.

Nagy jelentősége van ezen beruházásnak, mert olyan kutatásokat folytatnak ezekben a központokban, amelyek célja, hogy az egészségügyi rendszerek működését hatékonyabbá tegyék - tette hozzá.

Ascsillán Endre, a GE Közép- és Kelet-Európáért felelős alelnöke elmondta, hogy a beruházással új kutatási projekt indul, amely globális piacokra fejlesztett, mesterséges intelligencia alapú megoldások megvalósítását teszi majd lehetővé.

Véleményvezér

Szégyenteljes helyre került Magyarország a jogállamisági index alapján

Szégyenteljes helyre került Magyarország a jogállamisági index alapján 

A magyar jogásztársadalom levizsgázott.
Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában

Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában 

A makulátlanság egy elengedhetetlen szempont Norvégiában.
Lengyelországnak jót tett a kormányváltás

Lengyelországnak jót tett a kormányváltás 

A lengyel gazdasági csoda nem három napig tart.
Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában

Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában 

Mindenképpen javítani kellene a finanszírozáson.
Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek

Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek 

A világgazdaság számai egyre javulnak, miközben a magyar államháztartás senyved.
Magyar Péter szerint levitézlett, idegen nyelven nem beszélő magyar politikusok vannak Brüsszelben

Magyar Péter szerint levitézlett, idegen nyelven nem beszélő magyar politikusok vannak Brüsszelben 

Tényleg ciki Brüsszelben az idegen nyelvet alig tudó magyar képviselők jelenléte.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo