Meddig csökkenhetnek az ingatlanárak Budapest belvárosában?

Jövő nyárig akár további 10 százalékos csökkenés is elképzelhető.

Ha bármely területen válsághelyzet keletkezik, a külső szemlélők és az érintettek ugyanazt a kérdést teszik fel: meddig még? Meddig folytatódhat a lejtmenet egy adott piacon? Meddig csökkenhetnek még az árak? És mennyivel? A válasz persze általában igencsak összetett, hiszen számos adat és külső tényező befolyásolja, ezeket szakértőknek kell figyelembe venni és feldolgozni.

 „Két aspektusból vizsgálhatjuk a mostani helyzetet. Az egyik nem más, mint maga a pandémia és a vírus jelensége, hiszen az aktuális korlátozások a gazdaság minden szektorában szűkítik a mozgásteret, így a budapesti, belvárosi ingatlanpiacon is. A másik szempont pedig a kormány és az MNB ténykedése, mellyel megpróbálják támogatni a piacot és kiegyensúlyozni, vagy stabilizálni a negatív hatásokat" - mondja Ben-Ezra Orran, a Central Home szakértője.
A járvány hatása alapvetően egész évben egyértelműen látszódott: sokkal kevesebb mozgás volt a belvárosi ingatlanpiacon, lényegesen kisebb aktív vevőcsoport és szintén jelentősen visszaesett befektetői csoport volt jelen a piacon. Ennek értelemszerűen az elsődleges oka, hogy míg az előző években nagyszámú külföldi vevőcsoport meglehetősen markánsan jelen volt a belvárosban, ők most fizikailag is akadályoztatva vannak az ideutazásban, tehát ők szinte teljesen elmaradtak. Mindemellett nyilván az általános bizonytalansági faktor, a bizalomindex csökkenése, a befektetői kedv megtorpanásai is lefelé mozdították az árakat. Érthető okokból egyre kevesebben mernek most kockázatot vállalni, ez pedig negatív módon hat a piacra.

„Naponta beszéljük át kollégáinkkal, hogy vajon meddig tud még lefelé tendálni a piac. Nem tudjuk megjósolni természetesen, hogy meddig tart a válság, meddig húzódnak el a gazdasági nehézségek, hiszen a körülmények napról napra, hétről hétre dinamikusan változnak. A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján a Central Home szakértői csapatával úgy véljük, hogy „W” alakú válság lesz. Tehát valószínű, hogy valamikor 2021 tavasza és nyár között fog megkezdődni a budapesti, belvárosi piac ismételt felemelkedése" – mondja Ben-Ezra Orran.

Feltehetőleg 2021 tavaszáig, esetleg nyárig bizonyos típusú ingatlanok ára tovább fog csökkenni. Ez pedig a 2018-as év végi árakhoz képest több, mint 30 százalékos árcsökkenést is jelenthet. A jelenlegi piaci viszonyokat tekintve úgy vélik, hogy akár még további 10 százalékos árcsökkenés is elképzelhető a következő hónapokban a budapesti piacon.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo