Már nyolcan biztosították a helyüket az országos diákverseny döntőjében

Egy ajkai, egy székesfehérvári, egy kaposvári és egy komlói középiskola csapata csatlakozott a két nappal korábban, elsőként bejutott négy team mellé a harmadik alkalommal megrendezett Legyél te is Pénzügyi Junior Klasszis! verseny november 11-ei megyei elődöntőiben, s nyert ezáltal jogot a december 9-ei országos döntőben való részvételre. November 23-áig további elődöntőkre kerül sor.

Passzív jövedelem az a pénz, amit azért kapunk, hogy naponta négy órát beszélgetünk egy öregemberrel úgy, hogy többnyire csak passzívan hallgatjuk? Milyen lehetőségei vannak egy egyetemistának, ha elfogy a szemeszterre való pénze? Mit tennénk mostanában egy kiegyensúlyozott befektetési portfólióba, hogy az inflációt is utolérje a hozama, de ne legyen túl kockázatos sem?

Ilyen és ehhez hasonló kérdéseket kaptak a Legyél te is Pénzügyi Junior Klasszis! címen rendezett diákverseny második, november 11-én lebonyolított online fordulójában négy megye (Baranya, Fejér, Somogy, Veszprém) legjobbjai.

A Privátbankár.hu Kft. a Pallas Athéné Domus Meriti Alapítvány támogatásával rendezi meg a versenyt, amelynek programját a szervezők a verseny többi támogatóival együtt kifejezetten edukációs céllal állították össze, azt szem előtt tartva, hogy a diákok gyakorlati tudásra tegyenek szert, játékos módon.

A verseny – mely szakértői bizottságának elnöke Bod Péter Ákos volt jegybankelnök – három, online megrendezett fordulóból áll.

A november 11-ei versenynap továbbjutói:

Traitors – Győri SZC Baross Gábor Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Technikum

csapatkapitány: Lukács Gergő, felkészítő tanár: Béresné Tóth Orsolya

LNX – Vas Megyei SZC Kereskedelmi és Vendéglátó Technikum és Kollégium

csapatkapitány: Hermann Kristóf, felkészítő tanár: Herényi-Tóth Ildikó

Fiatal Veteránok – Zalaegerszegi SZC Csány László Technikum

csapatkapitány: Némethy Barna, felkészítő tanár: Horváth Norbert

Kreatív név – Tatabányai SZC Kereskedelmi, Vendéglátó és Idegenforgalmi Technikum és Szakképző Iskola

csapatkapitány: Kovács Benjamin, felkészítő tanár: Bereznai-Tóth Zsuzsanna

Four Gold Diggers – Ajkai Gimnázium, Technikum, Szakképző Iskola, Általános Iskola, Sportiskola és Kollégium

csapatkapitány: Kovács Regina Zoé, felkészítő tanár: Tóth-Szalóki Zsanett

FORIF – Székesfehérvári SZC Hunyadi Mátyás Technikum

csapatkapitány: Dzsaja Balázs, felkészítő tanár: Galántai Tamás

Mimózák – Kaposvári SZC Noszlopy Gáspár Közgazdasági Technikum

csapatkapitány: Somodi Enikő, felkészítő tanár: Pintér Zoltán

Főnökök – Baranya Megyei SZC Komlói Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium

csapatkapitány: Boros Bálint, felkészítő tanár: Kovács Nóra

Nem csak a győztes csapat tagjai részesülnek jutalomban, a verseny támogatói, szakmai partnerei ugyanis számos értékes díjat ajánlottak fel:

  • Az Államadósság Kezelő Központ fejenként 100 ezer forint értékű tárgynyereményt ajánlott fel a győztes csapat tagjainak.
  • A Nemzeti Adó- és Vámhivatal 2x125 000 forint összegű ajándékutalvánnyal jutalmazza az országos döntőben 2. és a 3. helyen végző csapatokat.
  • A Pénzügyminisztérium 150 ezer forint értékű ajándékutalványt ajánlott fel, amelyet a zsűri ítél oda a megyei versenyen jól szereplő csapatoknak.
  • A Magyar Biztosítók Szövetsége egy laptopot ajánlott fel annak a pedagógusnak, aki a legtöbb diákot készíti fel a versenyre.
  • A Fundamenta-Lakáskassza a három, legtöbb csapatot indító pedagógus számára egyenként 50 ezer forint értékű ajándékutalványt ajánlott fel.
A Pénziránytű Alapítvány az országos döntő első 3 helyezett csapatának 1-1 hordozható bluetooth hangszórót ajánlott fel.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo