Drágulnak a lakások, nagyobb összegűek a lakáshitelek

A budapesti lakásárak növekedésével párhuzamosan emelkedett a felvett jelzáloghitelek összege is, míg vidéken a kedvezőbb árfekvésű ingatlanokhoz érezhetően kevésbé adósodnak el a vevők.

Budapesten néhány hónap alatt 32-ről 38 százalékra nőtt a legalább 15 millió forintot elérő jelzáloghitelek aránya, a nyugat- és a kelet-magyarországi településeken ezzel szemben csak a hitelügyletek 13–20 százaléka haladja meg ezt az összeget. Ez utóbbi területeken legtöbben 5–10 millió forint közötti jelzáloghitelt igényelnek lakáscéljaik megvalósítására, az esetek csaknem fele ebbe a kategóriába sorolható a Duna House Hitelcentruma által közvetített hitelek adatai alapján.

Kép: Pexels

„Az ingatlanpiaci tendenciákat követve, a kormányzati intézkedésekkel összhangban, változott a lakáscélú hitelezés a tavalyi év második felében. Az áremelkedés következtében a legtöbben már csak nagyobb összegű hitellel tudták megvalósítani lakáscéljaikat. A nagyobb hitelösszeghez azonban biztonságosabb, és a jövedelemterhelhetőség miatt életszerűbb, hosszabb kamatperiódust választottak az ügyfeleink” – nyilatkozta Fülöp Krisztián, a Duna House Hitelcentrumának vezetője.

Az egyre magasabb összegű hiteligénylésekhez hosszabb kamatperiódusok társulnak. Budapesten 69, nyugaton és keleten 76-77 százalék a legalább 10 évre fix kamatozású hitelek aránya. Ez a 2018-as második negyedévhez képest jelentős mértékű eltolódást jelent a biztos törlesztők irányába. A változó kamatozású, kevesebb mint 5 évre fixált hitelek aránya az év végére gyakorlatilag minimálisra csökkent.

Panelreneszánsz a lakáspiacon
Az OTP adatai szerint a lakótelepek népszerűsége továbbra is szárnyal mind a költözni vágyók, mind a befektetők körében. Az országban található több száz lakótelep között jó néhány olyan is van, ahol több mint duplájára nőttek az átlagos négyzetméterárak csupán három év alatt. Az árnövekedési rangsor végén sem találni sok olyan helyszínt, ahol 40 százalék alatti a drágulás. Az áremelkedés nem áll meg, a lakótelepi lakás továbbra is kiváló befektetés lehet.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo