Külgazdaság cikkek


Paks II. lesz az Európai Unióban az első Roszatom atomerőmű

Paks II. lesz az Európai Unióban az első Roszatom atomerőmű 

Paks II. - Roszatom: minden akadály elhárult a beruházás elől.
Ki segíthet exportálni?

Ki segíthet exportálni? 

Az Európán kívüli területekre koncentrál továbbra is a kormányzati exporttámogatási politika. De hova és mivel fordulhatnak a külpiacra lépést tervező kkv-k? A minisztérium és az EXIM szakemberei foglalták össze a Piac & Profit konferenciáján.
Kihívások a külgazdaságban

Kihívások a külgazdaságban 

Külgazdasági kihívások címmel szervez szakmai rendezvényt a Joint Venture Szövetség (JVSZ). A brunch keretében szakértők járják körül az aktuális témákat.
Nem nyugati zárás a keleti nyitás

Nem nyugati zárás a keleti nyitás 

Szükség van keleti nyitásra, hogy Magyarország export-kitettségének kockázatát ezzel is csökkenteni tudjuk, hangsúlyozta Pana Petra, a Külgazdasági és Külügyminisztérium külgazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkára a Piac&Profit Piacbővítés exporttal című konferenciáján. Hozzátéve ez közel sem egyenlő a nyugati piacok bezárásával. Milyen exportpiacokra fókuszál a közeljövőben Magyarország?
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére

Költségkímélés

Külföldre készül? Egy rossz váltással súlyos tízezreket veszíthet

Külföldre készül? Egy rossz váltással súlyos tízezreket veszíthet 

Az őszi szünettel elindul egy újabb utazási szezon, ezzel együtt pedig a bankok versenye is a devizát váltó ügyfelekért.

Cégblog

Egyre több magyar városban jelenhet meg az ismert pizzázólánc

Egyre több magyar városban jelenhet meg az ismert pizzázólánc 

Nagykanizsára érkezik, de országos terjeszkedésre készül az ismert lánc.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo