Whopper Impossible – színtiszta növényből

A Burger King azzal hirdeti népszerű Whopperét, hogy „színtiszta marhahús, minden töltelékanyag nélkül”. Most viszont olyan Whoppert kezd forgalmazni amerikai gyorséttermeiben, amely színtisztán növényi anyagokat tartalmaz.

A „forradalminak” tekinthető újdonság mögött Pat Brown, a Stanford Egyetem korábbi tanára áll. Ifjú korától vegetáriánus volt, aztán otthagyta a katedráját, hogy terjessze a húsmentes táplálkozást. Meggyőződése, hogy arra egészségünk, a környezet és az állatok védelme szempontjából egyaránt szükség van.

Kép: news.google.com

A szép szó azonban kevés. Az emberek csak akkor térnek át a húsról a növényi ételek fogyasztására, ha azok úgy ízlenek, mint az imádott hamburgerek – hangoztatta. Brown ezért céget alapított Impossible Foods, azaz „lehetetlen élelmiszerek” néven, ahol szójagyökerekből és más növényi anyagokból nyert proteinekből, valamint génmódosított élesztőből állítja elő nagyon újfajta burgerét.

Az fogyasztói szerint teljesen megtévesztő: íze, állaga annyira hasonlít a valódi húspogácsára,

Nincs vega menü, de igény volna rá
Ha lenne vega menü az éttermek kínálatában, akkor azt sokan választanák, sőt a felmérések szerint ez a trend egyre erősebb lesz, ahogy terjed az egészség- és környezettudatos táplálkozás. A kereslet ezen a területen fényévekkel előzi meg a kínálatot.
hogy még a gyártók sem tudják a kettőt megkülönböztetni egymástól. A termék 15 százalékkal kevesebb zsírt és 90 százalékkal kevesebb koleszterint tartalmaz, mind a hagyományos Whopper. Emellett gyártása csak egy töredékét jelenti azoknak az üvegház-hatású gázkibocsátásnak, mint amekkorát a hús előállítása és feldolgozása jelent.

A Burger King elsőnek St. Louis-ban és Kaliforniában vezeti be az Impossible Whoppert. Bíznak benne, hogy az gyorsan népszerű lesz, és továbbterjeszthetik, még akkor is, ha az „Impossible” egy dollárral többe kerül, mint a húsból készült burger. Közben dolgoznak a vetélytársak is: a Beyond Meat („túl a húson”) cég sárgaborsóból nyert proteinből és répaléből készít húspótlót. Az utóbbi azért kerül a termékbe, hogy véresnek nézzenek ki a vegán-burgerek...

(Forrás: The New York Times)

Véleményvezér

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo