Véget vetnének a nemek közötti bérszakadéknak, bírói perek sora kezdődhet

A bérek átláthatóságáról szóló európai uniós irányelv hamarosan részletes jelentésre kötelezi a közép- és nagyvállalatokat a női és a férfi dolgozóik fizetéséről. Az Európai Bizottság döntése értelmében a kikért adatok alapján akár bírósági pert is indíthatnak majd a hátrányosan érintett alkalmazottak – hívja fel a figyelmet az EY. A tanácsadócég kollégái arra ösztönzik a társaságokat, hogy minél hamarabb világítsák át a szervezetüket, és szükség esetén tegyék meg a bérszakadék megszüntetéséhez vezető lépéséket.

Az Unióban a férfiak átlagosan 13 százalékkal keresnek többet, mint a nők. Az Európai Bizottság (EB) irányelve ezen kíván változtatni, aminek hatására 2027-től széleskörű jelentéstételi kötelezettség hárul az érintett vállalatokra.

Bírósági pert is lehetne indítani
Bírósági pert is lehetne indítani
Fotó: Depositphotos

Ennek keretében a cégeknek be kell majd számolniuk arról is, hogy mekkora arányban részesülnek a női és férfi munkatársak úgynevezett kiegészítő bérelemekben, mint például a bónusz vagy, hogy egyes fizetési sávokon belül milyen a nemek aránya. Ahol 5 százalékos vagy azt meghaladó bérkülönbség áll fenn a nemek között, a munkáltatóknak együtt kell működniük a munkavállalók képviselőivel vagy üzemi tanácsaival, hogy mélyebb elemzést végezzenek és korrekciós intézkedési tervet dolgozzanak ki a helyzet megoldásárára.

Az irányelvet a tagállamok, így Magyarországi is 2026. június 7-ig kötelesek átültetni a nemzeti jogba. Ennek értelmében a 250 vagy több alkalmazottat foglalkoztatók 2027. június 7-től kezdve minden évben kötelesek jelenteni az elvárt információkat, míg a 150-249 főt alkalmazóknak 2027. június 7-től kezdődően háromévente kell szolgáltatniuk ezeket az adatokat. A 100-149 fős vállalatoknak szintén háromévente, de csak 2031. június 7-től esedékes a riportálás.

A legtöbb cégnél valószínűleg tudják, hogy fennáll-e a nemek közötti bérszakadék problémája. Jelenleg azonban csak kevesen tesznek erőfeszítést azért, hogy megértsék, mi okozza az egyenlőtlenségeket. Az EB által létrehozott irányelv ezen fog változtatni. A felelős döntéshozók azonban nem várnak az utolsó percig, hanem minél hamarabb elvégzik társaságuknál az ellenőrzést – akár tanácsadócég bevonásával – és megteszik a megfelelő lépéseket a különbségek megszüntetéséhez” – nyilatkozta Oláh Veronika, az EY munkaerő és emberi erőforrás tanácsadással foglalkozó területének vezető partnere.

Véleményvezér

Aggasztó, hány évig élnek a magyarok – Romániában és Bulgáriában is jobb a helyzet

Aggasztó, hány évig élnek a magyarok – Romániában és Bulgáriában is jobb a helyzet  

A két ország újabb listán ver minket. 
A magyar idősek számíthatnak a legrövidebb élettartamra az EU-ban

A magyar idősek számíthatnak a legrövidebb élettartamra az EU-ban  

Még Bulgáriában és Romániában is tovább élnek az idősek. 
Nem lehetünk büszkék: ezen a listán is utolsó helyen szerepel Magyarország

Nem lehetünk büszkék: ezen a listán is utolsó helyen szerepel Magyarország  

Ukrajna és Románia is jobban teljesített. 
Hadházy Ákos megmutatta, hogyan szépül a hatvanpusztai Orbán-birtok

Hadházy Ákos megmutatta, hogyan szépül a hatvanpusztai Orbán-birtok 

Épül, szépül a körbezárt uradalom környéke is. 
Kövér Lászlónál betelt a pohár, megbüntette Hadházy Ákost

Kövér Lászlónál betelt a pohár, megbüntette Hadházy Ákost 

A független országgyűlési képviselőnek hétmillió forintba került egy régebbi Orbán-beszéd lejátszása a parlamentben. 


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo