Újra itt a járvány: kijárási tilalom jön a szomszédunknál

Péntektől ismét hétvégi kijárási tilalmat vezethetnek be Szerbiában a koronavírus-fertőzöttek számának jelentős növekedése miatt, "csodának kellene történnie, hogy ezt az intézkedést ne hozza meg a válságstáb" - jelentette be Aleksandar Vucic szerb elnök.

A szerb elnök először csak Belgrádról beszélve nevezte kritikusnak a járványhelyzetet, ami miatt betiltják az öt főnél tömegesebb rendezvényeket a szerb fővárosban. Ezt követően jelentette be, hogy péntek estétől hétfő reggelig kijárási tilalmat vezetnének be. Újságírói kérdésre válaszolva egyértelműsítette, hogy ez utóbbi intézkedést szíve szerint az egész országra kiterjesztené.

Aleksandar Vucic rámutatott, hogy a belgrádi kórházak majdnem megteltek, ezért tábori kórházakat alakítanak ki, és ideiglenes járványkórházakat alakítanak ki több helyszínen. Mint mondta, nemcsak a fővárosban drámai a helyzet, az ország több pontján is járványgócok alakultak ki, mindenhol majdnem beteltek már a kórházak kapacitásai.

229 fertőzött egy nap alatt

A szerb elnök hozzátette, ezek a várható intézkedések, végleges döntést azonban a válságstáb hozhat, a kormány azt később megerősíti. Szerbiában az utóbbi 24 órában 299 új fertőzöttet regisztráltak, és 13-an haltak bele a Covid-19 betegség szövődményeibe. A halottak száma még soha nem volt ilyen magas, a fertőzöttek száma pedig már több mint egy hete napi háromszáz körül mozog.

Szerbiában március 15-én vezettek be szükségállapotot, amelynek következtében hétvégi kijárási tilalmat vezettek be, bezárták a vendéglátóhelyeket, az iskolákat, az óvodákat, leállították a tömegközlekedést, betiltották a tömeges rendezvényeket. A majdnem két hónapig tartó szükségállapot lezárását követően viszont napokon belül eltöröltek minden korlátozást, és május végén már visszaállt az élet a koronavírus-járvány előtti kerékvágásba, június 21-én pedig megtartották a parlamenti választásokat is.

Az azonosított fertőzöttek számának ugrásszerű növekedése miatt az Európai Unió országainak többsége nem engedi be a szerbiai állampolgárokat, vagy kéthetes karanténra kötelezi őket. Legutóbb Görögország jelentette be: annak ellenére, hogy korábban megnyitotta határait a szerb turisták előtt, hétfőtől mégsem engedi be a nyugat-balkáni országból érkezőket.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo