Újabb jogot kaptak a védettségi igazolvánnyal rendelkezők

Bejelentést tett az ITM államtitkára. Schanda Tamás a motoros vizsgakövetelmények változásáról is beszélt.

Idén márciustól a motorosok biztonságosabb közlekedése érdekében megújították a képzési és vizsgakövetelményeket - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára szombaton a közösségi oldalára feltöltött videójában.

Schanda Tamás hozzátette, a változtatásra azért is szükség volt, mert bár tavaly kevesebb halálos közúti baleset történt Magyarországon, mint az elmúlt 70 évben bármikor, mégis 34 motorkerékpáros vesztette életét a hazai utakon.

Közölte, a képzési és vizsgakövetelmények megújításának célja, hogy az évente levizsgázó 15-20 ezer motoros naprakész, a gyakorlatban jól hasznosítható tudással felvértezve jobban tudjon magára és másokra is vigyázni a forgalomban.

Ezért a vizsgafeladatok között nagyobb szerepet kapnak a balesetek jelentős részét okozó összetettebb manőverek, valamint a képzésben nagy hangsúlyt helyeznek a motorosok biztonságát szolgáló ruházat és védőfelszerelés kiválasztására, használatára is - tette hozzá.

Schanda Tamás a Facebook-oldalán arról is beszámolt, hogy a Formula-1 és más nemzetközi versenysorozatok idei magyarországi futamait a tervek szerint nyitott kapukkal, nézők előtt rendezik meg, a mindenkori járványügyi előírások betartásával. "Így a Hungaroringen szoríthatnak kedvenceiknek a védettségi igazolvánnyal rendelkező hazai szurkolók" - fogalmazott az államtitkár.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo