Újabb csomag indul Ukrajnába Amerikából, lesz mivel harcolni

Az Egyesült Államok újabb 125 millió dollár (mintegy 45 milliárd forint) értékű katonai támogatást jelentett be Ukrajna számára saját készleteiből azonnal lehívható módon.

A védelmi minisztérium közleménye szerint ez az 50. alkalom, hogy az Egyesült Államok saját raktárkészletéből juttat katonai eszközöket Ukrajnának, amit egy 2021-es elnöki rendelet tesz lehetővé.

Messze még a háború vége (Fotó: Pixabay)
Messze még a háború vége (Fotó: Pixabay)

Az újabb katonai csomag is tartalmaz rakétákat és irányítható rakétákat többi között NASAMS és HIMARS eszközökbe, emellett a harctéren legsűrűbben használt 105 és 155 milliméteres lövedékeket, valamint több millió kisebb, kézifegyverhez használható lőszert, és további katonai eszközöket.

A Pentagon egyúttal bejelentett 300 millió dollár további katonai támogatást is Ukrajna számára az Ukrajnai Biztonsági Támogatás Kezdeményezés (Ukraine Security Assistance Initiative) részeként. Ez nem azonnal eljuttatható készletekre vonatkozik, hanem Washington közbeszerzés alapján az amerikai ipartól rendeli meg az ígért eszközöket. A közlemény szerint az Egyesült Államok a 300 millió dolláros keretből az ukrán légvédelem hosszú távú megerősítését kívánja segíteni.

Az amerikai kormány legutóbb múlt csütörtökön jelentett be - akkor 150 millió dolláros - támogatási csomagot Ukrajna számára saját készletekből azonnal lehívható módon.

A Pentagon összesítése szerint mióta Oroszország 2022 februárjában támadást indított Ukrajna ellen, az Egyesült Államok több, mint 44 milliárd dollár (mintegy 15 ezer milliárd forint) értékű katonai eszközt küldött saját készleteiből Ukrajnának a védekezéshez. (MTI)

Véleményvezér

A kárpátaljai templom elleni támadás mögött az orosz titkosszolgálat is állhat

A kárpátaljai templom elleni támadás mögött az orosz titkosszolgálat is állhat 

Gyanús körülmények a kárpátaljai templom felgyújtási kísérlete körül.
Ursula elküldte a selyemzsinórt Orbán Viktornak

Ursula elküldte a selyemzsinórt Orbán Viktornak 

Az orbáni hintapolitikát megelégelték az európai nagyhatalmak.
Orbán Viktor megírná Brüsszel helyett az unió költségvetését

Orbán Viktor megírná Brüsszel helyett az unió költségvetését 

Drukkolunk Orbán Viktornak, hogy jobb költségvetést írjon Brüsszelnél.
Befellegzett a visegrádi négyeknek

Befellegzett a visegrádi négyeknek 

Mélyponton a magyar-lengyel kapcsolatok.
Hamar kitiltották a Harcosok Klubjából a könyvelők alelnökét

Hamar kitiltották a Harcosok Klubjából a könyvelők alelnökét 

Nem kívánatos a könyvelő a Harcosok Klubjában.
Arcul köpte az örményeket egy fideszes országgyűlési képviselő

Arcul köpte az örményeket egy fideszes országgyűlési képviselő 

Oksabb lett volna, ha Hoppál Péter csendben marad.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo